Létrehozva: 2019.12.03.

Saját főnöke találhatta ki a gyilkos tréfát, ezért halt meg a nagylóki apa

A négygyermekes édesapát viccből a székhez kötözték, nem sokkal később életét vesztette a hidegben.

A faluban köztiszteletben álló ember eszelhette ki azt az abszurd poént, ami egy ember életét követelte csütörtök hajnalban Nagylókon. A gyanúsított önkormányzati képviselő, aki közvetlen főnökeként osztotta a munkát az áldozatnak.

Fotó: Police.hu

Nem csillapodnak a kedélyek a Fejér megyei településen, ahol néhány nappal ezelőtt a kocsma teraszán szigetelőszalaggal egy székhez kötöttek egy részegen alvó négygyermekes apát.

Zsolt kihűlt holttestére tíz órával később, hajnali négy után találtak rá. Az elképesztő esettel kapcsolatban egy 30, egy 32 és egy 37 éves helybélit gyanúsítottak meg gondatlan em­beröléssel. Egyikük éppen az az önkormányzati képviselő, aki a közmunkásként dolgozó áldozattal napi kapcsolatban állt.

A harmincesztendős férfi 2014 óta testületi tag, a település futballcsapatában is játszik egy ideje. Néhány éve még belügy­miniszteri elismerést is kapott a település sikeres közmunkaprogramjáért, amiben a megkötözve magára hagyott Zsolt is dolgozott. Az érintett képviselőt a Borsnak tegnap délelőtt sikerült elérnie telefonon. A 30 éves férfit szembesítették a gyanúsítással, kérték, hogy mesélje el, hogy a saját szemszögéből pontosan mi és miért történt, de udvariasan visszautasította az érdeklődést. Semmit nem cáfolt, de mint fogalmazott: a folyamatban lévő ügy miatt nem kíván nyilatkozni. Arra sem reagált, hogy az áldozat családja számíthat-e a megkeresésére, esetleg a bocsánatkérésére.

„Hallottuk, hogy róla van szó, de nem akartam elhinni, egyáltalán nem ilyennek ismertük. Sőt még most sem fér a fejembe, hogy éppen ő hogy tehette meg ezt velünk” – fakadt ki a Zsolt gyermekeit négy éve a sajátjaiként nevelő Ramóna.

A szerencsétlenül járt édesapa napi munkakapcsolatban állt az egyébként szintén többgyerekes gyanúsítottal, hiszen ő osztotta ki neki minden reggel a feladatot a hivatalban.

„Zsolt szerette és tisztelte ezt az embert, ezért nekünk ez most különösen nagy csalódás. Ezek szerint teljesen félreismertük” – tette hozzá a megtört családtag.

Úgy tudni, hogy az érintett képviselő a történtek után együtt utazott volna egy külföldi útra a polgármesterrel, de a rendőrök az utolsó pillanatban elvitték kihallgatásra.

„Hihetetlen, hogy képes lett volna így elmenni. Talán akkor még nem tudta, hogy mivel végződött a szórakozásuk. Azt is mondják a faluban, hogy a férfi már nem volt ott, amikor lekötözték, mások szerint pedig éppen ő volt az ötletgazda. Nem tudjuk, mi lehet az igazság, de jó lenne tisztázni” – sírta el magát Zsolt gyerekeinek keresztanyja.

A szerencsétlenül járt 42 éves férfi édesanyja most hazautazik Sopronból, hogy együtt intézkedjenek a méltó búcsúztatásról. Gondatlan emberölésért a gyanúsítottak egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. A nagylóki polgármester nem nyilatkozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold