RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: 29-re nőtt a fertőzőttek száma, egy beteg meghalt a Kamaraerdei úti idősotthonban

koronavirus 03
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 11. 05:22

Egy gyógytornász vitte be a koronavírust az intézménybe – az Origo értesülései szerint.

Míg csütörtök délután 15, Kamaraerdei úti idősotthonban élő fertőzöttről lehetett tudni, estére a helyzet tovább romlott: a Főpolgármesteri Hivatal csütörtök este azt közölte az MTI-vel, hogy Kamaraerdei Úti Idősek Otthonában 29-en fertőződtek meg koronavírussal, egy gondozott pedig a kórházba szállítása után életét vesztette.

Fotó: Pixabay

Az Origo úgy tudja, hogy a kórt egy gyógytornász vitte be az intézménybe, aki 30 idős embernek tartott foglalkozást.

A hírportál emlékeztetett: ebben az idősotthonban a kormányhivatal már tavasszal súlyos hiányosságokat állapított meg. Az első hullámban 47 gondozott és 12 dolgozó fertőződött meg, 5-en meghaltak. A hivatal elrendelte a megfelelő fertőtlenítőszerek alkalmazását, a járvány idején elvárt fertőtlenítési protokoll betartását, az ápolók és dolgozók kézfertőtlenítéséhez szükséges megfelelő feltételek biztosítását, a dolgozók kézhigiénés oktatását, valamint a veszélyes hulladékok megfelelő kezelését is.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.