Létrehozva: 2021.01.28.

Rejtély Siófokon: négygyermekes családapa tűnt el

Kétségbeesve keresi a családja azt a 41 éves siófoki férfit, aki már három napja tűnt el nyomtalanul. Felián Attilát az édesapja siófoki házánál látták utoljára, de azóta nem adott életjelet magáról. A kisbabája mellett másik három kiskorú gyermek és megtört felesége várja otthon.

„Nemrég költöztünk, a gyermekünk két hónapja született meg, sajnos az eltűnése előtti napokban pedig előfordult, hogy vitatkoztunk. A jelenlegi helyzetben egy férfinak egyedül eltartani egy négygyermekes családot borzasztóan nehéz, főleg a pénzügyi problémák miatt ugrottunk egymásnak” – mesélte őszintén a Borsnak az eltűnt férfi felesé­ge, Tímea.

Attila hétfőn reggel még elvitte iskolába a nagyobbik gyermeket, aztán az édesapjához ment, aki tőlük negyedórányi sétára lakik. A kámforrá vált férfi öccsétől megtudtuk: testvére pénzt kért kölcsön az apjuktól, amit meg is kapott.

Olvasói fotó

„Édesapánk azt mondta, hogy még nem látta ilyennek. Alig szólalt meg, magába volt fordulva, zaklatottan viselkedett. Borzasztóan aggódunk érte. Gyalog közlekedett, s miután eljött a házától az egyik barátunk még látta a Kiss János altábornagy utcában, de azóta semmit nem tudunk róla. Ilyet soha nem csinált korábban, valami nagy baj történhetett vele” – magyarázta a férfi aggódó testvére, Péter, aki sógornőjével még aznap este bejelentést tett a rendőrségen.

Az utca, ahol utoljára látták Attilát Fotó:Google

Attila autószerelőként dolgozott, de egyébként korábban veterán autókat újított fel. A munkahelye stabil volt és a családi háttere is rendezettnek mondható. Lelkileg nem volt túl stabil, de mentális betegséget soha nem diagnosztizáltak nála.

„Délben hívtam fel először, hogy hol van. Akkor felvette, és el is mondta, hogy még az apjánál tartózkodik. Megígérte, hogy indul, de egy újabb órával később már nem csörgött ki a telefonja. A gyermekek szörnyen viselik a hiányát, mindnyájan nagyon szeretjük és várjuk haza. Soha nem volt olyan, hogy lemerült volna a telefonja, egyszerűen nem tudok mire gondolni. Remélem, hogy élet­ben van, és csak valahol meghúz­ta magát” – tette hozzá a férfi felesége.

Felián Attila az eltűnésekor szürke sapkát, kabátot és melegítőnadrágot viselt, amelynek oldalán fehér csík van. A férfi 173 cm magas, zömök testalkatú, mozgása kicsit lomha és kék szemei vannak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"