INSIDER

Putyin elrendelte a széleskörű védőoltás megkezdését

Jövő héten elején kezdik a széleskörű oltást Oroszországban. Első körben az orvosok és a tanárok kapják meg a vakcinát.
  • Szerző: Ripost

„Ha úgy tartja, hogy elérkeztünk ehhez a lépéshez, akkor arra kérném önt, úgy szervezze meg a munkát, hogy a következő hét végén már meg tudjuk kezdeni a széleskörű vakcinációt – mondta Putyin.

Oroszországban már több mint kétmillió adagnyi Szputnyik V típusú vakcina áll rendelkezésre, amely lehetőséget ad „ha nem is a tömeges, de a széleskörű” védőoltásra, az előzetes terveknek megfelelően elősorban két rizikócsoport, az orvosok és a tanárok körében.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 25 345-tel emelkedett és 589-cel a halálos áldozatok száma.

Kezdeményezték a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását Szerbiában, így az orosz Szputnyik-V koronavírus-vakcina mellett az amerikai és német vállalat együttműködésével létrejött oltóanyag is elérhetővé válna az országban.

Szerbia a héten húsz adag orosz vakcinát kap Moszkvától laboratóriumi tesztelésre, Ana Brnabic miniszterelnök pedig a napokban felhívta a figyelmet arra, a kormány azt szeretné, hogy az emberek mihamarabb hozzáférjenek a koronavírus elleni oltóanyaghoz, ugyanakkor ne csak egyféle vakcina álljon rendelkezésükre, hanem tudjanak választani.

A regisztrált fertőzöttek száma csütörtökre Szerbiában 7919-cel 191 356-ra, Koszovóban 555-tel 40 672-re, Észak-Macedóniában 946-tal 63 894-re, Montenegróban 502-vel 36 351-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 1293-mal 90 379-re emelkedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 52-vel 1704-re, Koszovóban 14-gyel 1040-re, Észak-Macedóniában 33-mal 1825-re, Montenegróban hattal 510-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 46-tal 2773-ra nőtt.

A brit gyógyszerfelügyelet kedden engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság az első olyan ország a világon, amely jóváhagyta a Pfizer-BioNTech koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját széles körű használatra. Ezzel a lépéssel megnyílt az út a legmodernebbnek számító védőoltások, az RNS-vakcinák széles körű alkalmazása előtt. Az Európai Unió gyógyszerügynöksége, az EMA december 29-re ígéri az engedély kiadását.

A brit szabályozó hatóság, az MHRA szerint a jövő héten kezdődhet meg a lakosság beoltása. Első körben az egészségügyi dolgozókat, valamint a leginkább veszélyeztetetteket, például az idősotthonok lakóit oltják be.

Az Egyesült Királyság már 40 millió adag vakcinát rendelt, mely 20 millió ember beoltására elegendő. Nagyjából 10 millió adag rendelkezésre fog állni hamarosan, az első 800 000 adag a napokban fog érkezni az országba. A vakcinákat a Pfizer amerikai és európai gyáraiban fogják előállítani, de a termelésbe a BioNTech németországi gyárai is bekapcsolódnak. Az Egyesült Királyságba szánt készletek Belgiumból fognak érkezni.

Az oltóanyag rekordgyorsasággal, mindössze 10 hónap alatt készült el.

Hogyan készülhetett el az oltóanyag ilyen gyorsan?

A Pfizer-BioNTech készítménye egy vadonatúj technológián alapul; RNS-alapú vakcina, ami azt jelenti, hogy az oltás elkészítéséhez nincs szükség a teljes vírusra, elég annak egy génszakaszát bejuttatni a szervezetbe.

A koronavírus első felbukkanásakor egy kínai kutatócsoport gyorsan feltérképezte a kórokozó teljes genomját, az így szerzett információt pedig azonnal közzétették a világ gyógyszergyártói számára.

Mivel RNS-vakcinák kutatásával több cég is foglalkozik, viszonylag gyorsan tudtak reagálni a fejleményekre.

A vírus genetikai tervrajzát a Pfizer-BioNTech páros mellett többek között a Moderna is megszerezte, így ők egy nagyon hasonló vakcinát készítettek el.

Mit tud egy RNS-vakcina és miben különbözik a hagyományostól?

A tradicionális és az RNS-vakcinák működésének alapelve lényegében ugyanaz: az immunválasz kiváltásával antitesttermelésre ösztönzik a szervezetet.

A legfontosabb különbség, hogy míg a hagyományos oltóanyagok elölt vagy gyengített vírusokkal immunizálnak, addig az RNS-védőoltások a testünkkel állíttatják elő azokat a vírusfehérjéket, amik aztán védekezésre késztetik a szervezetet.

Ripost előfizetés banner

És ezeket olvastad már?