Létrehozva: 2021.04.30.

Orbán Viktor: Szombat reggeltől életbe lépnek az új rendelkezések

Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában ismertette a kormány legfrissebb döntéseit a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, újabb szakaszhatárhoz érkezünk. Szombat reggeltől a kijárási tilalom kezdete módosul, a boltok és vendéglátóipari egységek éjjel 11-ig lehetnek nyitva, és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak bizonyos helyek.

Május 10-től oltják a 16-18 év közöttieket

A miniszterelnök közölte, hogy a beoltottak száma pénteken mindenképpen meg fogja haladni a 4 milliót. A 16-18 éves korosztályt is oltani kezdik május 10-e után – tette hozzá. Pfizer oltóanyagot kapnak, és azt félre fogják tenni. Aki Pfizert akar kapni, az ma még kaphat, de ezt követően csak hetek múlva. „Mindenki számára elegendő vakcina van Magyarországon.”

A szabályokat továbbra is be kell tartani

Orbán Viktor szólt arról is, hogy korábban úgy védekeztünk, hogy izoláltunk. Most támadásban vagyunk, mert van már vakcina, éppen ezért mindenki vegye fel a vakcinát. Most még minidg nincs mindenki beoltva, így képes lehet megfertőzni másokat – mondta a kormányfő. Éppen ezért a szabályokat be kell tartani – tette hozzá.

A kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak majd a nyáron

Már többen vannak a védett emberek, mint a nem védettek, ezért is helyes, hogy a védelmi igazolványhoz kapcsolódnak bizonyos jogok – mondta Orbán Viktor. A kormányfő beszámolt arról is, hogy két oldalú megállapodásokat köthetnek az országokkal a védettségi igazolványról, és a kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak majd a nyáron. Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában (Fotó: Facebook)

Bonyolult helyzetek

Orbán Viktor elmondta, hogyha majd lesz uniós igazolvány, akkor majd használjuk, de most kölcsönösségi alapon megállapodásokat kötünk majd az országokkal. A kormányfő szerint azok a nehezen kezelhető helyzetek, ahol a védettek összekeverednek a nem védettekkel. Az éttermek esetében, amikor valaki bent lesz, akkor maszkot kell viselnie, amikor nem az asztalnál ül. Mindezek mellett a horgászok is kint lehetnek majd éjfél után – ismertette a komrányfő.

Ilyen nincs Nyugat-Európában

Orbán Viktor elmondta, hogy az oltások esetében az látszik, hogy amikor a beoltottak aránya eléri a nagykorúak felét, akkor ellanyhul az érdeklődés, és lelassul a roham. Mostmár több a vakcina, mint amennyien fel akarják venni az oltást – tette hozzá. Ilyen még nincs Nyugat-Európában, mi vagyunk az egyetlen ország, ami eljutott ebbe az állapotba – mondta a komrányfő. Ez nagy siker.

Nagy várakozások

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az normális, ha a baloldal az alkotmánybírósághoz fordult az egyetemek ügyében. „A hazai felsőoktatási rendszer meglehetősen rugalmatlan volt. Az egyetemekben több van, mint az a teljesítmény, amit leadnak” – tette hozzá. „A világ legjobb egyetemei nem állami, hanem alapítványi formában működnek, így azt vettük példának. Az egyetemek jelentkeztek, hogy szeretnének egy másik modellben működni. Én nagyon sokat várok ettől.” Elmondta, hogy korábban államosították a magyar egyetemeket, és emiatt nem volt olyan szerves fejlődés, mint nyugaton. Az átalakuláskor van vita, most közcélú alapítványok jönnek létre, és a nekik adott vagyont csak oktatásra és az egyetem fejlesztésére lehet használni – tette hozzá. Sokkal nagyobb autonómiája lesz az egyetemeknek. „A baloldal támadása mögött az áll, hogy a baloldal internacionalista, míg az egyetemek nemzeti alapon állnak.”

A baloldal oltásellenes kampányt folytat

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormánypárti gondolkodású emberek 70 százaléka oltáspárti, míg a baloldali pártok támogatói esetében 59 százalék az arány. A baloldal oltásellenes kampányt folytat, és ezért a baloldali szavazók körében több az oltásellenes. Én szeretnék az összes emberhez szólni, és senki ne hallgasson a baloldali pártok oltásellenes kampányának, mert azzal nem a kormánynak, hanem maguknak ártanak.”

Az oltás nemzeti ügy

- tette hozzá.

Jön a Gazdasági Újraindítási Operatív Törzs

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a támogatás soha nem elég, a sikerhez nem elég. A kormányfő szerint a most újranyitott üzletek nagyon nagy nehézséggel küzdenek. Az országot csak együtt tudjuk újraindítani – tette hozzá. A kormányfő elmondta, hogy hamarosan lesz egy gazdasági újraindítási Operatív Törzs. A 2022-es költségvetés is az újraindításról szól. Míg a baloldali kormányok válságkezelése az elvételre épült – tette hozzá. Nemzeti alapú válságkezelés folyik napjainkban. Ennek egyik része a 25 éven alúliak adómentessége. Gyorsabban érjük el a válság előtti szintet, mint amire sokan számítanak. A kormányfő szerint most nem lehet teljesíteni a kisebb hiányt, mert akkor olyan dolgokról kell lemondani, amit össze kell kapcsolni a válságkezeléssel – tette hozzá.

Minden tiszteletet megérdemelnek az édesanyák

Orbán Viktor elmondta, hogy a távirat az életük része volt. Éppen ezért adott fel egy táviratot anyák napja alkalmából. A nőket, családanyákat gyötörte meg legjobban a válság, és látszik, hogy milyen hatalmas munkát végeztek – tette hozzá. A digitális oktatás sem egy leányregény. A kormányfő szerint amit a magyar asszonyok mutattak az elmúlt egy évben, azért minden tiszteletet megérdemelnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin