Létrehozva: 2021.09.09.

Orbán Viktor: A magyar nemzet legnagyobb kihívása és erőforrása a tehetséggondozás

A magyar szellemi emberek állapota mindig nemzetstratégiai kérdés, a tehetséggondozás a magyar nemzet legnagyobb kihívása és erőforrása egyben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján a diákoknak.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mondott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) évnyitóján, ebben egy szellemi ívet húzott a nyugati világon át Közép-Európáig egészen a hallgatókig. Miért fontos az Önök teljesítménye Magyarország számára? – tette fel a kérdést.

A politikai vezetők feladata, hogy felkészítsék a népüket a rá váró kihívásokra – mondta a kormányfő.Tudni kell azt, hogyan formálódik a körülöttünk lévő világ, de ehhez nagy formátumú szellemekre van szükség.Hozzátette, a politikai vezetőknek ebből kell kihámoznia a főbb tendenciákat.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az, hogy a 21. század Ázsia százada lesz, de ez egyáltalán nem ördögtől való. Hogy volt lehetséges, hogy 400 évig a Nyugat állt a világ élén? Az utóbbi szorul magyarázatra – mondta a kormányfő. A Nyugat küldetéstudata nélkül nem tudott volna a világ élén állni, a nyugati embernek a küldetéstudat a kereszténységben rejlett – tette hozzá. Mindez tovább élt a Nyugaton a felvilágosodás után is.

Hosszan kitartott az a meggyőződés, hogy a nyugati civilizáció mérlege alapvetően pozitív. Valami megváltozott a 21. század elejére, és mindez a hidegháború megnyerését követően történt - mondta Orbán Viktor. Az apokaliptikus gondolkodás egyre jobban jellemzi a nyugati gondolkodást – tette hozzá. A kormányfő közölte, hogy a woke kultúra vette át az irányítást az USA-ban, míg Európában egy muszlim dagály indult el dél felől, és új helyzetet teremtettek Franciaországban, Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban. A Nyugat egyetlen nagy víz partján sem képes adekvát válaszokat adni – mondta a kormányfő. A Nyugat fokozatosan elveszítette a hitét a küldetéstudatában – mondta Orbán.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy akik küldetéstudattal bírnak azok egyes nézetek szerint a nyílt társadalom ellenségei. Ez az egyik leginkább romboló hatású gondolat a II. világháború után Nyugaton.

Ma a nyílt társadalom a Nyugat egyetlen koncepciója - mondta a kormányfő. Most a muszlim dagály és Ázsia felemelkedése idején a Nyugat nem tudja a saját küldetéstudatát szembeállítani a kihívásokkal, mivel fogja a nyílt társadalom eszméjének. Mi itt Közép-Európában nem vesztettük el a saját hitünket, és inspirációnkat.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az EU részesedése 25 százalék volt a világ GDP-jéből, míg 2020-ban már csak 18 százalék. A kormányfő rámutatott arra, hogy mára a világban a beruházások 66 százaléka keletről érkezik. Vetélytársaink hatékonyabban képesek megszervezni magukat, és elhúznak a nyugati országok mellet – tette hozzá. Ebben a helyzetben Közép-Európa nem veszítette szem elől a saját küldetését, és a magyarok sem – mondta a kormányfő. Napjaink vitái Brüsszellel éppen ezen a különbségen nyugszanak.

Nyugaton egy nemzet küldetéstudata elfogadhatatlan és gyanús.

A Kárpát-medence és a kereszténység védelme

Orbán Viktor elmondta, hogy a legfontosabb a kárpát-medencei népek összeszervezése – írja az Origo. A magyarok mindig is sokszínűek voltak, sok száz éven át a Kárpát-medence megvédése jelentette a küldetésünket. Később összekapcsolódott a Kárpát-medence és a kereszténység védelme – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor közölte, hogy amikor a kormány kereszténydemokráciáról beszél, akkor létformákról beszél, amik a kereszténységből kinőttek.

Nincs helye a kormányzásban a hitelvekben való döntésnek.

Orbán szerint egy eltérő gondolkodás formálódott ki Közép-Európában. Nyugaton úgy értelmezik a véleménykülönbségeinket, hogy azok fejlődésbeli hátrányok – tette hozzá. Nem értik, hogy egy mély kulturális, geopolitikai és filozófiai különbségről van.

A szellemi emberek feladta

A kormányfő elmondta, hogy Nyugaton egy rossz döntést könnyű korrigálni, míg Közép-Európában lehet, hogy egy-egy tévedést már nem lehet kijavítani. Orbán Viktor szerint minden produktív élet hozzájárulás a nagy magyar vállalkozáshoz. Mindenki tisztában van saját élete fontosságával, mivel a küldetésre épülő életfelfogás szív-kérdés. Nagy ajándéka ez a sorsnak – mondta a kormányfő. A magyar ember hajlamos úgy tekinteni a munkájára, hogy az élete függ tőle – tette hozzá. Itt Közép-Európában a hivatás mutatja meg, hogy könnyűnek találtatunk-e, és ebből fakad a magyar önérzet.

A szellemi emberek feladta, hogy megértsék a magyar küldetés jelentőségét, tartalmát, és bővülő tartalmát – mondta Orbán Viktor. A magyar szellemi emberek állapota mindig nemzetstratégiai kérdés – tette hozzá. A tehetséggondozás a magyar nemzet legnagyobb kihívása és erőforrása egyben – mondta a kormányfő.

Önöknek minősített felelőssége van, 1100 év súlya nyomja a vállukat.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria