Létrehozva: 2021.06.10.

Orbán Viktor bejelentése nyomán akár másfél millió is maradhat a családoknál

Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója beszélt erről az M1 műsorában.

A miniszterelnök bejelentése szerint a gyereket nevelő szülőknek járó szja-visszatérítés 2022 elején lesz esedékes, ha 5,5% felett lesz a GDP növekedése. Az esti műsorból kiderült, hogy 1,5 millió kereső dolgozót érint a lépés, jövedelemtől függetlenül mindenkinek jár ez a pénz jövőre, de a visszatérítés mértékének van egy felső határa, amely nyolcszázezer forint fejenként – írja a pestisracok.hu

Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

Azt is tudjuk, hogy egy átlagos kereső ezekből a családokból mennyit kaphat vissza, hiszen körülbelül hatszáz milliárd forintba kerül ez a csomag, és 1,5 millió keresőről beszéltem, így ez négyszázezer forintot jelent fejenként átlagosan

– mondta Nagy Márton. Arra a kérdésre, hogy miből lesz erre az intézkedésre keret, azt válaszolta a szakember: 5,5%-os növekedés felett lesz erre lehetőség és azt is tudjuk, hogy a Pénzügyminisztérium eredetileg 4,3%-os növekedéssel kalkulált az idei évi költségvetésben. Minden 1 százalékponttal magasabb növekedés, 250 milliárd forintos mozgásteret nyit a költségvetésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast