INSIDER

Nem tagadja a baloldali gyöngyösi polgármester, hogy soron kívül oltatta be magát

Miközben több balliberális párt oltásellenes kampányt folytat, Hiesz György az elsők között jutott a szérumhoz.
címkék:
  • Szerző: WM

Miközben a baloldal hónapok óta a koronavírus elleni védekezés, azon belül kiemelten a Magyarországra érkező védőoltások ellen hergel, most kiderült, hogy egyikük, a gyöngyösi baloldali polgármester soron kívül beoltatta magát. Hiesz György nem is tagadta az esetet, amikor a Magyar Nemzet elérte. Hiesz esete precízen bemutatja a baloldal lelkiállapotát: miközben minden erejükkel akadályozni próbálják a közös védekezést, hatalmukkal visszaélve, az emberek elől eltitkolva beadatják maguknak a vakcinát. A történet már önmagában is visszatetsző, úgy meg pláne, hogy

A DK, a Momentum és az MSZP által támogatott városvezető a hatalmával visszaélve jutott hozzá az életmentő oltóanyaghoz.

Hiesz György
Fotó: mti

Hiesz ugyanis polgármesteri pozíciójából adódóan intézte magának a vakcinát. A Pesti Srácok értesülései szerint a településvezető azután csapott le az oltóanyagra, hogy abból néhány adag felhasználatlanul érkezett vissza a gyöngyösi kórházba. Az egészségügyi intézmény az előírt protokoll szerint értesítette a gyöngyösi háziorvosokat, hogy az oltási terv alapján leginkább érintett helyiek -vagyis a 89 éven felüliek – körében használják fel a megmaradt oltóanyagokat.

A baloldali politikus röviddel ezután jelent meg a kórházban, és kérte magának az oltást, amit a kényszerhelyzetben lévő orvos be is adott neki.

Azon túlmenően, hogy Hiesz politikai befolyásával visszaélve adatta be magának a védőoltást, több ok miatt is döbbenetes a történet. Egyrészről a magánakcióját teljesen eltitkolta a választók elől, mindezidáig senkit nem értesített arról. Másrészről a létező összes szabályt megkerülte, figyelmen kívül hagyva az oltási tervben előírt sorrendet. Mivel jelenleg az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit, dolgozóit oltják, ami után előbb a 89, majd a 65 évnél idősebbek következnek, így a még 65 év alatti polgármester értelemszerűen nem lett volna jogosult a vakcinára. Könnyen előfordulhat, hogy a településvezető önzésével mástól vette el a lehetőséget.

Gyurcsány Ferenc Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az ügy azért is botrányos, mert a baloldal hónapok óta azzal hergeli a közvéleményt, hogy a Magyarországra érkező, illetve a kormány által lekötött oltóanyagok nem biztonságosak, erre egyikük soron kívül, mindenki mást megelőzve beoltatja magát. Ezzel ismét bizonyítást nyert: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kizárólag politikai érdekekből támadja a vakcinákat, azt remélve, hogy a bizonytalan időszak elhúzódásának a kormány látja kárát.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?