RETRO RÁDIÓ

Nem fogod elhinni, mit pecázott ki a mágneshorgász

Nem fogod elhinni, mit pecázott ki a mágneshorgász
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 21. 10:40

Nem mindennapi fogás akadt a mágnesére Istvánnak, aki két fegyvert is kihúzott egy kútból nemrég.

A hobbipecás azonnal értesítette a rendőröket, akik egyből lefoglalták az elázott lőfegyvereket.

Fotó: Bors

„A fegyverek egy elhagyatott tanya 20 méter mély kútjából kerültek elő Somogy megye északi részéről„ – mondta a Borsnak Kovács Erik, a Mágnes Horgászat nevű oldal üzemeltetője. „A gépfegyvert második dobásra sikerült kihúzni, aztán jött a jöttek a lőszerek, a dobtár végül a pisztoly. Öt év kutatómunkájába került, mire István eljutott a helyszínre” – fogalmazott Kovács Erik. Elmondása szerint mindegyiken látszik, hogy nem a háborús időkben dobhatták be őket a kútba. Ha 70 évig ázik valami, annak sokkal rosszabb állapotban kell lennie.

Fotó: Bors

„Elképzelhető, hogy az 1956-os forradalom idején szabadulhatott meg valaki ezektől, akkoriban ugyanis nagyon sok fegyver végezte ugyanígy. De az is előfordulhat, hogy valaki így adott túl a padláson talált fegyvereitől. Mindenesetre a megtaláló azonnal hívta a rendőrséget, akik lefoglalták, s azóta meg is semmisítették az eszközöket„ – tette hozzá Kovács Erik.

Fotó: Bors

Évi 150-200 kiló fémet fognak

„Elég sok széfet is sikerült már kifogni, manapság nagyjából három havonta kerül elő egy-egy darab. Egy aktív mágneshorgász éves szinten 150-200 kiló fémhulladékot tud kiszedni a vízből, aminek a 70 százaléka szemét, a maradékot lehet értéknek nevezni” - mondta a fiatalember, aki szerint nagyjából 5-10 ezer olyan ember lehet Magyarországon, aki mágneshorgászattal is foglalkozik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.