tóth gabi
A miniszter büszkén jelentette be, hogy a magyar export tavaly 100 milliárd euró fölé nőtt.
Magyarország adta a legsikeresebb választ európai összehasonlításban a koronavírus-járvány gazdasági következményeire – mondta pénteken Londonban Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter a nemzetközi hírű Nanushka magyar divatház-hálózat londoni boltjának megnyitóünnepségén felszólalva elmondta: világgazdasági szinten 42 százalékkal zuhant a működőtőke-áramlás az elmúlt évben, a Magyarországra érkező közvetlen külföld tőkebefektetések értéke ugyanakkor 140 százalékkal emelkedett.
Hangsúlyozta: a világkereskedelem értéke tavaly 9 százalékkal csökkent, a magyar export ugyanakkor 100 milliárd euró fölé nőtt, és Magyarország ezzel a világ országai között a 12. helyen volt a hazai össztermékhez (GDP) mért exportérték alapján.
A miniszter kulcsfontosságúnak nevezte, hogy legyenek olyan magyar vállalatok, amelyek nemcsak a magyar piacon, hanem globálisan, a nemzetközi piacokon is sikeresek.
A magyar kormány mindent megtesz az e célt szolgáló kezdeményezések támogatására, a magyar gazdaságpolitika egyik pillérét jelenti annak elősegítése, hogy a magyar vállalatok globális márkanevekké fejlődjenek – fogalmazott Szijjártó Péter.
Hozzátette: ennek a gazdaságpolitikának és a Magyarországra jellemző kreativitásnak a tökéletes kombinációja a Nanushka divatház.
Baldaszti Péter, a Nanushka társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a márka az utóbbi években jelentős nemzetközi sikereket ért el, a GB & Partners 2016-os befektetése nyomán négy év alatt húszszorosára növelte árbevételét és lokális divatmárkából globális luxusipari szereplővé vált.
A Nanushka termékeit mára több mint 500 viszonteladón keresztül, 50 országban forgalmazza világszerte, online értékesítése pedig több mint száz országban elérhető. A márka 2020-ban európai viszonylatban a leggyorsabban növekvő divatipari vállalat címet nyerte el a Financial Times rangsorolása szerint.