Létrehozva: 2020.05.13.

Müller Cecília: ezekre a szabályokra kell figyelni a gyerekeknél

Az országos tiszti főorvos a bölcsődei és óvodai ellátásról, az ott dolgozók és a szülők feladatairól beszélt.

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos a bölcsődei és óvodai helyzetről és feladatokról beszélt. Sok intézmény meghosszabbította a nyitva tartását és ezért köszönetet mondott nekik. Mint mondja, van olyan hely, ahol nem szívesen fogadják el a betegellátásban dolgozók gyerekét, de a félelemnek semmi alapja sincs.

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Elmondta, hogy csakis egészséges gyereket engedjenek a szülők a közösségekbe társaik közé, emellett pedig a legfontosabb, hogy az alapvető higiénés szabályokat megtanítsák a gyerekeknek (kézmosás, papír zsebkendő használat).

Müller Cecília a következőket tartja fontosnak a bölcsődékben és az óvodákban:
  • gyakran szellőztessenek a gyermekeket felügyelő intézményekben
  • a gyermekágyneműt is tisztítani kell
  • nem javasolt a gyermekjátékok bevitele
  • kinti játékoknál olyan játékokat válasszunk, amelyeknél a kontaktusok kevésbé fontosak
  • a játékokat legalább naponta fertőtleníteni kell, fertőtlenítő mosogatással, vírusölő szerekkel, majd a szert le kell öblíteni, mert a gyerekek hajlamosak a a szájukba venni a tárgyakat
  • a textíliákat is magas hőfokon kell mosni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"