Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.23.

Müller Cecília 43 napja nem pihen – Lazítás nélkül dolgozik a veszélyhelyzet kezdete óta

A veszélyhelyzet kihirdetése óta, 43. napja nem pihen, folyamatosan talpon van Müller Cecília országos tiszti főorvos, vezeti a koronavírus-járvány elleni védekezést és azóta húsvét kivételével minden áldott nap a képernyőn is megjelenik. Honnan merít ehhez erőt ez a 61 éves asszony?

Szabadnap nélkül, csupán napi néhány óra alvással, folyamatosan dolgozik a járvány hazai kitörése óta dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos. Mivel Nagyvenyimben lakik, ha haza szeretne menni, egy órát kell autóznia. A húsvét csupán annyi könnyebbséget hozott számára, hogy nem szerepelt a képernyőn – de pont akkor tört ki a járvány a fővárosi Pesti úti idősek otthonában, ami azonnali intézkedéseket követelt, így akkor sem pihent.

Fotó: Ripost

Siker: lapos a magyar járványgörbe

Ráadásul napról napra, percről percre felelős döntéseket kell hoznia, utasításokat adnia. Az elmúlt hetek azt bizonyítják, hogy jól végzi a munkáját, hiszen Magyarországnak sikerült ellaposítania a járványgörbét. Közben pedig naponta ellát bennünket jó tanácsokkal, válaszol az újságírók nem mindig barátságos kérdéseire.

4 szakvizsgája van

Honnan veszi az erőt ehhez ez a 61 éves, vidéken élő asszony? A Ripost a választ Müller Cecília eddigi életútjában és a környezetében találta meg. Az országos tiszti főorvosi posztot alig több mint egy éve látja el, de mindig is sokat dolgozott és tanult, nem véletlen, hogy négy szakvizsgája van. Emellett pedig mindig volt ideje másokra, állítják a nagyvenyimiek. Közben felnevelt két gyermeket, és a kertjének mindig csodájára jártak. Munkája mellett a helyi Nagyboldogasszony plébánia világi lelkipásztora, amire persze most nemigen jut ideje, és az Egészségfejlesztés című folyóiratnak is kiadó-szerkesztője, ami most szintén háttérbe szorult.  

Sminkelés közben is dolgozik

Az elmúlt 43 napban tartott viszont 38 sajtótájékoztatót, ami előtt sminkelik, frizurát csinálnak neki, de ő közben is intézkedik és készül a válaszokra. Hihetetlen, de a képernyőn még a 42. napon se látszott az arcán a fáradtság, mosolya is a régi.
 

Sportos múlt: futva járt dolgozni 7 kilométerről

Fizikai teherbírását megalapozza sportos múltja, nem véletlen, hogy mindig hangsúlyozza: a szabad levegő, az egyéni sportolás a járvány idején is fontos. Ő maga 1996 és 2000 között futva járt dolgozni Nagyvenyimből Dunaújvárosba – ott volt tisztiorvos –, ami oda-vissza körülbelül 15 kilométer.

A vörösiszaptól is mentett

Legkedvesebb kikapcsolódása a kertészkedés, ami szintén fizikai munka. A vörösiszap-katasztrófa idején személyesen vett részt az emberek mentésében, akkor is éjjel-nappal talpon volt hetekig. Akik jól ismerik őt, azt mondják, sosem érdekelte cím és rang, kitüntetés – bár többet is kapott –, hajtóereje a lelkiismeret és a felelősségérzet, erőt pedig a családból és a vallásból merít, és abból, hogy szereti az embereket. Ezt azok mondják róla, akik évtizedek óta ismerik.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek