Létrehozva: 2021.01.12.

Most kaptuk: megvannak a Margit híd kőkeresztjét letörő fiatalok

A két 16 éves tinédzser szülői kísérettel ment be a II. Kerületi Rendőrkapitányságra.

Rendőrségi felhívás alapján kerestek a II. kerületi nyomozók két ismeretlen fiatalt, akik november 10-én 20 óra körül a Margit hídon letörték és elvitték a Szent Korona műemlék két kőkeresztjét.

Fotó: police.hu A felhívás hatására január 12-én egy 16 éves fiú és egy 16 éves lány szüleik kíséretében jelentkeztek a rendőrségen, ahol elmondták a rendőröknek, hogy magukra ismertek a híradásokban, és bevallották, hogy ők törték le a kereszteket. A nyomozók a két fiatalt védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A fiatalkorú gyanúsítottak beismerték tettüket, vallomásukban elmondták a rendőröknek, hogy nem akarták ellopni a kereszteket, hirtelen ötlet vezérelte őket, amikor úgy döntöttek, hogy letörik azokat a koronáról, amit azóta nagyon megbántak. Az eljárást a fiatalok ellen szabadlábon hagyásuk mellett folytatják a rendőrök – írja a .

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják