INSIDER

Leszúrta az öccsét, majd rágyújtotta a házat – döntött a bíróság a mórahalmi gyilkos ügyében

A férfi felgyújtotta a házat, majd hazament. Másnap a helyi rendőrök állították elő és vették őrizetbe. Most ítélet született az ügyében.
  • Szerző: Ripost

Tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Törvényszék első fokon azt a mórahalmi férfit, aki tavaly leszúrta öccsét, majd a haldokló áldozatra rágyújtotta a házat.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

mórahalmi

Fotó: police.hu

A bíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 22 éves vádlottat.

Tavaly január 4-én éjjel 2 óra után az ittas vádlott felkereste 17 éves öccsét Mórahalmon. A testvérek vitatkozni, majd dulakodni kezdtek. A fiatalabb fivér egy késsel megsértette bátyja kezét. A jóval erősebb vádlott elvette tőle a kést, majd hátba szúrta. A férfi ezután az udvarról benzint hozott, szétlocsolta a házban és a melléképületben, majd meggyújtotta. A két épület szinte teljesen leégett. Az idősebb testvér ezután hazament, másnap a rendőrök vették őrizetbe.

„Körülbelül tíz éve költöztek ide Erdélyből, akkor még teljes volt a család, együtt éltek a szülők és a két gyerek” – mondta róluk egy helybéli férfi. „Tavaly azonban az anyuka elköltözött, nem bírta tovább a férje erőszakosságát. Az apuka a gyerekekkel sem volt kíméletesebb, az idősebb el is menekült, a városközpontban vett ki albérletet. Szegény kisebb azonban itt maradt, rossz belegondolni, mit szenvedett az a szerencsétlen” – temette a kezébe arcát a férfi.

Úgy tudni, a végzetes esetkor a családfő az ünnepekre hazament Romániába, a fiúk azonban Magyarországon maradtak.

„A nagyobbik gyerek szinte mindennap jött a házhoz, annak ellenére is, hogy elköltözött. Január 4-én korán reggel mentem dolgozni, és azt láttam, hogy tűzoltók lepték el az utcánkat. A tető még akkor is füstölt, pedig állítólag órákkal korábban történt a bűncselekmény. Azt mondják, hogy valamin annyira összeveszett a két fiú, hogy a nagyobb szíven szúrta az öccsét, majd felgyújtotta a házat és elmenekült. Talán azt hitte, hogy így nem derül ki a gyilkosság” – árulta el az utcában élő Éva néni.

„Igazán azért nem vagyok meglepve, mert erről a gyerekről mindig csak rosszat hallottam. A munkáját rendesen elvégezte, egy kőműves mellett dolgozott, de a szabadidejében kereste a bajt. Sajnos, több rendőrségi ügye is volt” – tette hozzá az asszony.

Megtudtuk: Az eljárás során a történteket többféleképpen magyarázó vádlott írásbeli vallomásában azt állította, hogy az események egy részére nem emlékszik, de kétszer járt a házban, és veszekedtek a fiatalabb fiú drogozása miatt. Másodjára már ittasan tért vissza, újra összeszólalkoztak, öccse késsel támadt rá, meg is vágta a kezét, dulakodni kezdtek, majd egyszer a fiatalabb fiú felkiáltott, hogy megszúrta. A későbbiekre már nem emlékszik, de azt elismerte, hogy felgyújtotta a tanyát. Leírta, hogy véletlenül szúrta meg az öccsét, és nagyon bánja testvére halálát.

A szakértői vélemény szerint a fiatal férfi még legalább 15 percig élt a tűz keletkezése után. Halálához a vérveszteség mellett a füstmérgezés is hozzájárult. Az áldozat korábban amfetamint fogyasztott.
Gaudi Tibor bíró az indoklás során kifejtette, a védelem álláspontjával szemben nem állapítható meg, hogy a vádlott legkésőbb a kés elvételét követően jogos védelmi helyzetben volt. Nem volt bizonyítható, hogy az áldozat a tűz meggyújtásakor eszméleténél volt-e, és az sem, hogy a vádlott ekkor tudta, hogy öccse életben van. Az ügyészség eltérő minősítés és súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?