INSIDER

Miskolcon medve, Pesten vaddisznó sétálgat az utcán

Medvét láttak Miskolcon, farkascsalád lakik a Bükkben, Budapest külső kerületeiben rendre felbukkannak a vaddisznók. A nemzeti parkokban is egyre több vadat azonosítanak. Mindez arra utal, hogy javult a természetvédelem, egyre jobb élőhelyeket találnak a vadak.
  • Szerző: Ripost

100 kilós medve járt Miskolcon

Medve tartja izgalomban a Miskolcon élőket, közel egy hete.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Először múlt szerdán látták a Lyukóvölgyben, majd pénteken autóval is üldözték a helyiek a medvét a Testvériség utcában. Vasárnap a Miskolci Önkormányzati Rendészet kamerái rögzítették a medvét, és hétfőn hajnalban is több helyen látták az állatot” – mondta el lapunknak Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense. „A beszámolók szerint közepes méretű, úgy száz kilós állatról lehet szó. A rendészekkel együtt mintegy húszan igyekszünk a nyomára bukkanni, hogy kiterelhessük a városból. Az időjárás és a környék természeti adottságai segítenek az állatnak a rejtőzködésben. A legfrissebb bejelentés Kisgyőr és Harsány térségéből érkezett, ezt most a kollégám vizsgálja. Kicsi a valószínűsége, de nem zárható ki, hogy két medve is jár a környéken” – fogalmazott a szakember.

A fenti felvételt 2018. június 21-én készítette a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre.
Vadmacskát, farkast és hiúzt is láttak

A Bükki Nemzeti Park felmérése szerint területükön 15-18 farkas és egy hiúz él, a közösségi oldalukon frissen publikált kamerafelvételükön pedig egy vadmacskát örökítettek meg a Sajó árterénél.

Idén ősszel öttagú farkasfalkát láttak a Borsod-Abaúj-Zempén megyei Füzér határában. Dr. Patkó László vadbiológus korábban azt nyilatkozta, hogy a Bükkben, a Zempléni-hegységben, valamint az Aggteleki-karszt területén egyaránt élnek farkasfalkák, a Börzsönyben felfedezett kóbor példányok pedig idővel szintén falkába verődnek majd. Hozzátette: hiúzzal az Északi-Középhegységen kívül a Mátrában is lehet már találkozni.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Vaddisznó korzózott Budapesten

Kérjük, senki ne sétáljon most! Vaddisznó sétál a Munkásotthon utca, a Rózsa tér és a Stop Shop környékén. A rendőrség és kollégáink is kinn vannak” – írta közösségi oldalán az újpesti Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat vasárnap éjszaka.

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Egy órán át sétált Újpesten egy nagy testű vaddisznó vasárnap éjjel. Az állat nem lépett fel támadóan, igaz, senki nem keresztezte az útját. A rendőrség mellett az újpesti Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat munkatársai is a helyszínre siettek és beterelték a jószágot egy hét hektáros gyártelepre. A helyszínt zseblámpákkal és hőkamerával is pásztázták, de nem bukkantak az állat nyomára, így valószínűleg odébbállt” – közölte a -tal Pataki Gábor újpesti állatvédelmi referens.

Hozzátette: sok éve nem látott ennyi vaddisznót Budapesten, s most már nemcsak a budai régiókból, hanem a XV., XVI. kerületből is jelentettek észlelést.

A tavaszi kijárási korlátozások is közrejátszhatnak, amikor az emberek nem túráztak, pecáztak. Mivel a vadállatok nem észleltek mozgást azokon a területeken, ahol korábban tavasszal rendszeresen megjelent az ember, visszamerészkedtek” – vélekedik Pataki Gábor.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
9 mennyei zserbó karácsonyra – a klasszikustól a pohárkrémig

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?