RETRO RÁDIÓ

Merkely Béla: az a jó vakcina, amit már megkaptunk

Dr. Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 21. 20:40

Az a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk, ezért alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a közmédiának nyilatkozva vasárnap.

Merkely Béla hangsúlyozta: az oltással járó esetleges oltási reakciók össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés esetleges súlyosságával. Nagyobb, hosszabb idejű immunitást mindenképpen a vakcina ad – tette hozzá.

Dr. Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást
Fotó: Facebook

A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyaggal, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és sok fiatalnál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye.

Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét.

Merkely Béla kiemelte, a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni. Ez a vírus „nem fog velünk maradni”, de ez rajtunk is múlik – mondta.

A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban.

„Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk, és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást” – fogalmazott.

Mint mondta, érzékeli azokat a dilemmákat, amelyek a lakosságban felmerülnek a különböző oltóanyagok kapcsán, de úgy véli, ezeknek a vitáknak elébe kell menni. Örömmel tapasztalja, hogy mióta őt az orosz oltóanyaggal beoltották, megnőtt a lakosság bizalma ezen oltás iránt is

A fertőzés elől nem tudunk elbújni, előbb-utóbb mindenki át fog esni a vírusfertőzésen, és ezt csak az oltások felvételével tudjuk megakadályozni, hiszen ez a védekezési forma a legegyszerűbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer – emelte ki.

Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak – közölte az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiával.

György István kiemelte: ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást.

Jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak – ismertette.

A munkacsoport vezetője beszélt arról is, hogy a nyugati vakcinaszállítmányok továbbra is akadozva érkeznek, azokból a lakosság átoltását csak lassan lehetne megvalósítani. György István ezért nagy segítségnek tartja, hogy a kormány törekvéseinek köszönhetően sikerült oltóanyagot beszerezni Kínából és Oroszországból is.

A Sinopharm vakcinájából eddig 550 ezer, a Szputnyik vakcinából 46 ezer adag érkezett. A további orosz vakcinák szállításának pontos ideje még nem ismert, a kínai oltóanyagból viszont március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik – mondta.

Kitért arra is: tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte – mondta György István.

Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával.

Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata – vélekedett.

Szerinte más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten.

A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok – tudatta.

Hozzátette: egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát.

Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban. A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt – hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja, ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.