Létrehozva: 2021.06.07.

Merkely Béla: Az ellenanyagszint pontosan nem mérhető

A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió vasárnap reggeli műsorában kifejtette: az ellenanyagszint pontosan nem mérhető, és közölte: semmire sem alkalmasak a magánellátásban mért tesztek. Hozzátette: szerinte nem lesz negyedik hullám, az átesetteknek pedig elég egyetlen oltás.

A professzor elmondta, sokan úgy gondolják, hogy abban az esetben, ha két oltás után nincsen a szervezetükben elég antitest, akkor szükségük lenne egy harmadikra is. Merkely Béla a műsorban elmondta: a különböző ellenanyagok egymástól eltérő védettségeket alakítanak ki, és ezeket nem lehet egy az egyben összehasonlítani, tehát nem mérhető pontosan az ellenanyagszint. Ráadásul az is számít, hogy mikor történt az oltás vagy az átfertőzöttség.

Merkely Béla elmondta: nem érdemes az ellenanyagszintet magánellátás keretében méretni, mert az nem alkalmas semmire, ráadásul nem mérhető pontosan. Az oltóanyagokat nem lehet összehasonlítani, mint a fociban a gólokat.

Merkely Béla Fotó: MTI / Kovács Tamás

„Akik átestek már a koronavírus-megbetegedésen, azoknak – a nemzetközi adatok szerint – elég egyetlen védőoltás beadása. Ebben az esetben az első vakcina az úgynevezett „booster”, azaz gyorsító hatású oltás. Azoknak, akik még nem estek át a betegségen, nagy szüksége van egy második oltásra is – mondta el a professzor.

A professzor kifejtette: ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám. Hozzátette: „Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltották be magukat, nem fertőződhetnek meg. Biztos vagyok benne, hogy jelenleg a világban nincsen olyan mutáns, amely bármilyen módon veszélyeztetné az emberiséget azzal, hogy ki tudná kerülni a környezetünkben nagy mennyiségben használt oltóanyagokkal elért védettséget- jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 261 781 közülük 3 994 595 fő már a második oltását is megkapta. 81 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 089 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 866 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 717 254 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 58 969 főre csökkent. 599 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 67-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. Az érvényes regisztrációval rendelkező még be nem oltott 16-18 évesek is automatikusan tudnak foglalni Pfizer-oltást. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-van-az-online-idopontfoglalo Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van. Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata. Június 15-étől már az önkormányzatok is a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek – az erről szóló kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár