Létrehozva: 2020.09.10.

Megszólalt Jakab Ferenc: kiderült, miért inkább a fiatalok fertőződnek meg most a koronavírussal

A virológus szerint még nem lehet lazítani, mindenkinek be kell tartani a szabályokat.

A szakemberek szerint az alapvető járványügyi szabályok betartásával megakadályozható, hogy a járvány második hulláma is számos áldozatot követeljen. Magyarországon minden élet fontos, és minden egyes felelős cselekedet életeket menthet.

Nincs változás a génjeiben

A nemzetközi szakirodalmak több változást is leírtak a vírus genetikai állományában, ám a szakemberek szerint ezek nem jelentenek veszélyt.

Jakab Ferenc – fotó: Pécsi Tudományegyetem

„Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy ezek a változások befolyásolják-e a vírus fertőzőképességét, vagy az általa okozott betegség súlyosságát” – magyarázta a Borsnak dr. Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője.

„Minden biológiai egységnek van valamilyen szintű mutációs képessége, ami nem ördögtől való dolog. Jelenleg az ismert genetikai állományból nem látunk olyan folyamatot, ami drasztikus változást hozott volna. Annak, hogy most valóban a fiatalok az érintettek, számos oka van, de az egyik legfontosabb talán az, hogy a nyár és a lazítások folyamán a fiatal generáció az, ami sokkal jobban mozgott, kevésbé tartotta be az óvintézkedéseket és esetükben enyhe vagy tünetmentes fertőzés következett be, így könnyen továbbadták a fertőzést. Ez nem jelenti azt, hogy ez továbbra is így fog maradni” – hívta fel a figyelmet a virológus, aki szerint továbbra is az idősek védelme az első.

„Sajnos a tendencia azt mutatja, hogy a fiatal generáció érintettsége után négy-öt héttel az idősebb korosztály kezdett érintett lenni, és az azt követő néhány hétben megemelkedett a halálesetek száma”

– fűzte tovább a virológus, aki azt is hozzátette, hogy nem törvényszerű, hogy Magyarországon is ez fog történni.

„Be kell tartani az előírásokat: maszkviselési, szociális távolságtartás, kézmosás és fertőtlenítés.”

Csak a gazdatesttel „él”

A vírusnak az a célja, hogy minél több embert megfertőzzön, és nem az, hogy elpusztítsa a gazdatestet.

„A vírusnak evolúciósan nem érdeke a gazda elpusztítása. Elképzelhető, hogy a vírus gyengül, hogy fennmaradhasson, jelenleg erre azonban nincs tudományos bizonyíték” – hangsúlyozta Jakab professzor.

Jelenleg 130 vakcinafejlesztési projekt fut, amik közül nyolc tart a klinikai tesztek hármas fázisában.

„Biztos vagyok benne, hogy az első vakcinát, ami hatékonynak és biztonságosnak bizonyul – akár már 2021 első felében – el fogják kezdeni beadatni, hogy csökkentsék a világban tomboló járványt. Ha legalább az emberek 50 százalékát beoltanák, elérnénk a nyájimmunitást, és gyakorlatilag megállítanánk a járvány terjedését” – magyarázta a professzor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek