INSIDER

Megmentőit keresi a koronavírusból gyógyult nő

Rácz Mária Marica keresi azt a közel 30 egészségügyi dolgozót, akik megmentették az életét, miután koronavírus miatt bekerült a szolnoki Hetényi Géza kórház intenzív osztályára. A már otthonában lábadozó nő végtelenül hálás az intézményben dolgozó nővéreknek és orvosoknak.
  • Szerző: Ripost

A 60 éves jászberényi Rácz Mária Marica koronavírus fertőzése úgy kezdődött, mint sokaké: hőemelkedéssel. Ő azonban nem volt olyan szerencsés, hogy csupán enyhe tünetekkel megússza: pár nap alatt annyit romlott az állapota, hogy be kellett szállítani a szolnoki Hetényi Géza Kórház Covid osztályára, majd pár nap múlva az intenzívre.

Fotó: Olvasói fotó

„Egy fiatal doktornő vette észre a Covid részlegen, hogy nagy a baj. Tüdőgyógyász segítségét kérte, és kiderült, a tüdőmnek csak a 10 százaléka működik, ráadásul nagyon magas lázam volt. Szinte öntudatlan állapotba kerültem” – mesélte Mária a -nak.

„Úgy éreztem, száz kéz nyúl felém!”

Az asszony kiemelte, ez a történet nem róla, hanem az a szolnoki Hetényi kórház orvosairól és nővéreiről szól, akik három héten át küzdöttek érte.

„Életet mentenek és végtelenül emberségesek, minden-féle hálapénz vagy protekció nélkül. Úgy éreztem, egyszerre száz kéz nyúlt felém, mikor az intenzívre kerültem” – mondta el Mária. „Amikor joghurtot kívántam, az egyik nővér nekem adta a sajátját. Volt, aki a csatokat kicserélte a hajamban egy puha gumira, hogy azok ne nyomják a fejem. Megdicsértek, hogy milyen ügyesen szipákolom a vizet a fecskendőből egyedül, de mielőtt megszúrtak, mindig szóltak, hogy ez fájni fog. Az orvosok pedig minden nap elmagyarázták, hogy mi miért fog történni. Ez nagyon megnyugtató volt” – emlékszik vissza Marica.

Fotó: Olvasói fotó

Sokan vették körül, mégsem látta őket

„A sors furcsa fintora, hogy a megmentőim közül szinte senkit nem ismernék fel, mert a védőruhák miatt csak tekintetekre, hangokra és tapintásokra emlékszem” – mondta el Marica, hozzátéve: nagyon szeretné megismerni őket.

„Felhívtam a kórházat, és annyit már sikerült kideríteni, hogy 22 ápolónő gondozott, és 5 orvos nevére emlékszem, de ennél többen voltak. Jó lenne tudni pontosan, hogy kik ők. Nagyon hálás vagyok nekik” – hangsúlyozta Marica.

Erőt merítenek Marica köszönőleveléből

Rácz Mária Marica, addig is, amíg nem tud személyesen is köszönötet mondani az egészségügyi dolgozóknak, köszönőlevelet írt, amit bekeretezve beküldött a Hetényi kórházba. Maga is meglepődött, mikor a napokban hírt kapott a küldeménye felől.

Fotó: Olvasói fotó

„Egy ismerőstől tudom, hogy kiakasztották a levelemet a falra. Állítólag, mikor elfáradnak, ezt szokták olvasgatni. Erőt ad nekik” – mondta meghatódva Marica.

Másfél hónap után is kell oxigénpalack

Marica szeptemberben került kórházba, és október közepén engedték haza – családja legnagyobb örömére. Igaz, az unokáit egyelőre csak az interneten keresztül láthatja.

– Egyszerre legfeljebb fél órát, egy tusolásnyi időt bírok ki oxigénpalack nélkül. Ez is borzasztó, de élek és ez a legfontosabb! – emelte ki a nő, akire még számos vizsgálat vár.

 

Ripost előfizetés banner

És ezeket olvastad már?