Létrehozva: 2020.10.24.

Meglepő titok derült ki Novák Katalinról: ezt nem gondoltuk volna

Novák Katalin gyereket nevel, dolgozni jár, sportol, és bizony, ő is ugyanúgy odaégeti olykor a süteményt.

„Azt gondolom, hogy a családokért dolgozni megtisztelő feladat, ezért örülök, hogy most még erősebb fokozatba tudunk kapcsolni. A miniszteri kinevezésre nem számítottam, de megtisztelő lehetőség” – mesélte a Borsnak Novák Katalin.

„Három gyereket nevelünk a férjemmel. Tudom, mennyire nehéz meghozni a gyermekvállalásról, a családalapításról szóló döntést. Ilyenkor rengeteg kérdés merül fel: biztos ő az én társam? Készek vagyunk arra, hogy egy életre elköteleződjünk? Jó szülők leszünk? Nőként ilyenkor ráadásul ideiglenesen parkolópályára tesszük a szakmai előmenetelünket. Azt gondolom, a saját élethelyzetem is segít mások megértésében” – folytatta a miniszter, aki gyermekkorában orvos szeretett volna lenni.

Fotó: Bors

„Édesanyám, édesapám és a bátyám is orvos, így magától értetődő volt, hogy én is az leszek. Érdekelt a jogi pálya is, mivel nagyszüleim anyai ágon jogászok voltak, de mindig rajongtam a matematikáért és vonzott a nemzetközi diplomácia is, így édesanyám inspirációjára a közgazdasá­gi egyetemre felvételiztem” – idézte fel Novák Katalin.

„Azt nem mondanám, hogy szorgalmas diák voltam. Inkább az a típus, aki akkor képes a legjobb teljesítményre, amikor már nagy rajta a nyomás. Ilyenkor mindig odaraktam magam és megsokszoroztam a teljesítményem. Természetesen voltak elvárásaim magammal szemben, így a feladatokra igyekeztem felkészülni, például a továbbtanulásra is. Viszont nem voltam eminens, és ez a gyereknevelésnél rendkívül jól jön. Egészen pontosan emlékszem minden egyes trükkre, amit alkalmaztam, és azokra az érzésekre, amik övezték azt, ha mondjuk becsúszott egy rossz jegy. Ezeket a helyzeteket most szülőként élem át, így érzek bizonyos cinkosságot a gyerekeimmel – mondta nevetve a miniszter, aki a nevelésben nagyon fontosnak tartja, hogy az ember ne felejtse el, hogy maga is volt gyerek.

A családban három gyerek van: a 17 éves Ádám, a 14 esztendős Tamás és a legkisebb Kata, aki 12 éves.

„Mindhárom gyermekünk érdeklődő és nyitott a világra, és ami még fontosabb, nagyon szoros a kapcsolat közöttünk. Nagyon szeretnek olvasni, falják a könyveket. Olvasnak a villamoson, néha még az utcán, menet közben is, olvasnak ébredés után és lefekvés előtt. Egy hétvége alatt kiolvasnak egy regényt” – mesélte büszkén Novák Katalin.

Könyvet írt a 14 éves fia

Olyannyira a könyvek szerelmesei a gyerekek, hogy Tamás megírta Kata kedvenc könyve, a Harry Potter előzménytörténetét a húga születésnapjára.

Fotó: Bors

„Márciusban, a korlátozások idején elárulta nekünk, hogy ő Kata augusztusi születésnapjára ír egy könyvet. Minden áldott nap leült, és megírta a napi penzumot. Fél éven keresztül mindennap dolgozott, míg a végén írt egy 300 oldalas könyvet. Mi azt gondoltuk, ha már ennyi munkát fektetett bele, beköttetjük az írást. Amikor Kata megkapta a könyvet, a többi ajándék már nem is érdekelte. Azt azonnal kikötötte, hogy addig nem olvashatjuk el, míg ő nem fejezte be, de már a nagymamák is olvassák, sőt az osztálytársak is sorban állnak” – mesélte Kata lányáról, aki egy csupa mosoly, életvidám energiabomba.

„A férjem ugyan hacsak teheti, kerüli a nyilvánosságot, védjük is a családi életünket azonban minimálisan mégis betekintést engedünk abba, hiszen úgy érzem, ennyivel tartozom én is azoknak az embereknek, akik figyelemmel kísérik a munkámat. A férjemet az egyetemen ismertem meg, ő is közgazdász. Hatalmas segítség otthon, hiszen nincs olyan feladat, amit ne tudnánk megosztani egymás között. Olyan hétköznapi kihívásokkal szembesülök, mint más családanyák. Igyekszem helytállni otthon és a munkában is, ami nem mindig sikerül. Előfordul, hogy csak éjfélkor jut eszembe, hogy nem vasaltam ki a gyerek ünneplőjét, és van, hogy odaégetem a süteményt.”

„A kijárási korlátozás alatt a férjem és a gyerekek otthon voltak, de nekem nem volt home office. Amikor hazajöttem, mindenki azonnal mesélni kezdett, mert én voltam az egyetlen összekötő a külvilággal ebben az időszakban. A járvány hozadéka például, hogy most szinte többet tudunk a nagycsaládról, mint azelőtt, hiszen heti rendszerességgel online összejöveteleket tartottunk, amin hú­szan-harmincan is részt vettünk”.

A munka és a család mellett egy nőnek hobbira is szüksége van.

A mozgás a hobbim. Egy héten legalább hatszor futok vagy edzek reggelente. Csak akkor hagyom ki, ha már a hajnali órákban feladatom van. A sport mellett nagyon szeretek filmet nézni. Élvezem, hogy a gyerekeim már abban az életkorban vannak, hogy partnerek abban, hogy közösen megnézzünk egy jó filmet vagy elővegyünk egy jó társasjátékot” – zárta a mi­niszter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát