Létrehozva: 2020.05.22.

Megkezdődött az oltóanyag fejlesztése Magyarországon: „ígéretes a próbálkozás”

Müller Cecília bízik abban, hogy „az első hullám vége felé vagyunk”.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyarország az egyik legjobban védekező ország: nem csak egészségügyi szempontból, hanem gazdaságilag is meghoztuk a megfelelő intézkedéseket.

A kormány célja a munkahelyek megvédése, megőrzése volt, így több kedvezményt is adtak a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is.

Müller Cecília pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az aktív fertőzöttek 44 százaléka budapesti. 500 fő alá esett a kórházban ápoltak száma.

A tisztifőorvos elmondta, hogy 100 ezer főre vetítve öten haltak meg a betegségben. Az új esetek közül egyébként többen az Óhegyi vagy a Pesti úti idősotthon lakói.

„Bizakodóak vagyunk, hogy az első hullám vége felé vagyunk” – fogalmazott.

A járványgörbe továbbra is lefelé mutat. Müller Cecília szólt arról is, hogy egy megállapodás jött létre a nemzeti oltóanyaggyártás érdekében. Most, a koronavírus-járvány idején sem kellett más járványokkal számolni – tette hozzá. Elkezdődött a nemzeti oltóanyaggyár fejlesztése.

Az oltóanyag fejlesztése már megkezdődött, a folyamatot „jelentős orvostudományi kutatásnak” nevezte. Úgy értékelt, „ígéretes a próbálkozás, muszáj sikeresnek lennünk”.

Mi a helyzet a szabad vizekben fürdéssel?

Kérdésre válaszolva a tisztifőorvos elmondta, csak kijelölt fürdőhelyen szabad fürödni. Először a hatóság a fürdővíz minőségét vizsgálja, majd a szükséges létesítmények meglétét. A lassú nyitáskor érvényes az a szabály, hogy szabad téri strandolás megengedett, ezen felül a szabad téri medencékben. A strandoknak üzemeltetési szabályzatuk van, fontos a személyi higiéné és a biztonságos védőtávolság megtartása.

Azt is elmondta, hogy az óvodákban a gyerekeknek nem kell maszk, csak a távolságot és a személyi higiéné megtartására kell a hangsúlyt helyezni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után