Létrehozva: 2021.04.30.

„Megkapta az utolsó kenetet” – a gördeszkás pap állapotáról vallott a megyéspüspök

A gördeszkás papként ismertté vált atya megkapta a betegek szentségét, amit a köznyelv utolsó kenetként ismer.

Naponta áldozik és jókedvű a koronavírus-fertőzésben szenvedő, kórházban fekvő rédicsi plébános. A gördeszkás papként ismertté vált atya megkapta a betegek szentségét, amit a köznyelv utolsó kenetként ismer.

Lendvai Zoltán atyáért az egész országban imádkoznak. Először a szintén a plébánián lakó édesapja került kórházba, majd az ő koronavírustesztje is pozitív lett, illetve jelentkeztek rajta a fertőzés súlyos tünetei. Édesapját, Zoli bácsit végül legyőzte a kór, a héten tartották a temetését.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a pap felettese most jó hírekről számolt be a Borsnak.

„A szigorú biztonsági előírások betartása mellett naponta látogatja a kórházlelkész, de én is jártam a betegágyánál. Három-négy szó után elfárad, de jó a kedve. Mindannyian bízunk a gyógyulásában” – mondta az egyházi méltóság, és hozzátette: tudja, hogy Lendvai atyát nagyon sokan szeretik, ami a beteg papnak is jólesik.

Lendvai Zoltán a rédicsiek mellett több környező település híveit ellátja. Ismert közvetlen, emberközeli stílusáról. Az égiektől kapott különleges képessége, hogy maga köré gyűjtse a fiatalokat. A Don Bosco által is képviselt elveket vallja a magáénak.

Hívei nagyon szeretik és visszavárják a népszerű rédicsi papot (Fotó: Varga György)

A szent annak idején bűvésztrükkökkel szórakoztatta a piac népét, hogy aztán átadhassa nekik Isten üzenetét. Lendvai atya ugyanilyen céllal gördeszkázni tanítja a gyerekeket. A hívek visszavárják, bár tudják, ha az orvosok kiengedik a kórházból, bizonyá­ra még időre lesz szüksége, hogy teljesen visszanyerje egészségét. A katolikus hit szerint a betegek szentsége nem csupán a lelki megerősödést segíti elő, hanem gyakran a hívő gyógyulását is. Éppen ezért az egyházban nem, csak a köznyelvben hívják utolsó kenetnek. Lendvai atya persze megkapta a betegek szentségét, de a jelek szerint minden esély megvan arra, hogy még nagyon sokáig tanítsa a fiatalokat a jóra. Egye­lőre csövek lógnak ki a testéből, de napról napra erősebb.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten