Létrehozva: 2020.04.27.

Megható magyar történet: anya és lánya együtt gyógyít a Szent Jánosban

A kritikus állapotban lévő fertőzötteket ápolja anya és lánya

A 23 éves főnővéri tapasztalattal rendelkező Bíró Katalin és a feladatra önkéntes ápolónak jelentkező Kozák Orsolya együtt veszik fel a harcot a vírussal szemben a Szent János Kórházban.

„Teljes egészében megváltozott az életem. Visszaköltöztem Budapestre a szüleimhez, mivel ez idáig az egyetemi mesterképzés miatt a nagymamámnál laktam Nyíregyházán, de nem szerettem volna őt veszélyeztetni. Az önkénteskedés mellett készülök a vizsgáimra is; jelenleg ez a két dolog tölti ki a mindennapjaimat„ – meséli Orsolya a Blikknek. „Ebben a válsághelyzetben úgy éreztem, ha segíthetek azzal a tudással, amit az egészségügyi tanulmányaim során elsajátítottam, akkor minden tőlem telhetőt meg kell tenni. Ezen felül akárcsak a pályaválasztásban, most is nagy hatással volt rám édesanyám, hiszen az elsők között, önként vállalta, hogy a már a Szent János Kórházhoz tartozó Kútvölgyi-tömb karanténjában dolgozzon, majd pedig a kórház első tízágyas olyan osztályának kialakításában is részt vett, ahol jelenleg a kritikus állapotú COVID-19-pozitív betegeket ápoljuk. Bevallom, azért is jelentkeztem, mivel tudni szerettem volna, hogy anya milyen körülmények között végzi munkáját, és, hogy megkapják-e az egészségügyi dolgozók a védekezéshez a szükséges felszereléseket. Nem szerettem volna csupán otthonról szemlélni a járvány alakulását.”

Mint mondja, a műszak végén fáradtan, de jóleső érzéssel mennek átöltözni, mivel tudják, hogy aznap is segítettek.

„Sokszor a műszakok azért is tűnnek sokkal hosszabbnak, mint egy általános, nem fertőző osztályon, mivel a védőfelszerelésben való munkavégzés nagyon igénybe veszi az embert, és rendkívül kényelmetlen és egyben viszont nélkülözhetetlen eszközünk„ – teszi hozzá Orsolya, aki bevallotta: az első éjszakázás után felmerült benne a kérdés, vajon kitart-e az ereje a járvány végéig, de mint mondja, most úgy érzi, ameddig édesanyja a közelében van, nincs baj: közösen sikerülni fog.

„Féltjük egymást, egészséges félelem van bennünk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ne kapjuk el a fertőzést, betartjuk a higiénés szabályokat. Ha mégis bekövetkezne a fertőzés, akkor bízunk abban, hogy az immunrendszerünk leküzdi majd a vírust” – mondja Katalin.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről