Létrehozva: 2020.05.20.

Még előtte állt az élet: édesapja könnyek között búcsúzott el a 17 éves Ricsitől

Nagy jövőt jósoltak Richárdnak, aki egy buliban kivetette magát az emeletről.

Szerző Ripost

Gyászol az érdi labdarúgás: a 17 éves N. Richárd szervezete nem bírta tovább a harcot, miután egy házibuliban kizuhant a második emeleti ablakból – közölte az Érdi VSE a Facebook-oldalon a tragikus hírt. Klubtársai, barátai és családja is mély gyászba burkolóztak.

Ahogy azt a Ripost is megírta: múlt hét vasárnapra virradó éjjel fiatalok egy csoportja házibulit tartott egy budapesti bérelt lakásban, hogy megünnepeljék a sikeres érettségi vizsgát. A rendőrség beszámolója szerint egy I. kerületi, Fő utcai lakásban történt a tragédia. Alkoholt és kábítószert fogyasztottak, ami Richárd családja szerint érthetetlen, hiszen megvetette a káros szenvedélyeket.

A fiatal focistából viszont a legrosszabbat váltotta ki a drog: teljesen megzavarodott tőle, agresszívvá vált. Az egyik nyitott ablakon át megpróbált fellépni az ablakpárkányra, ebben azonban egy lány még meg tudta akadályozni. Ekkor átrohant a másik szobába és az ott nyitva lévő ablakon kiugrott a 2. emeleti lakásból.

Csak a búcsú maradt

A fiút a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba. Eltört a nyakcsigolyája és a gerince, valamint a tüdeje is súlyosan sérült, végül beállt nála az agyhalál. Édesapjának már csak az elbúcsúzás pillanata adatott meg, mivel az orvosok közölték: nincs esély a fia felépülésére.

Richárd és a társai szervezetében később thc- és amfetamin-származékot, illetve -hatóanyagot mutattak ki. A rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított a dílerek ellen, és csütörtökön el is fogtak a VIII. kerületben egy 25 éves férfit és a 21 éves barátnőjét, akiknél többféle kábítószert is találtak. A férfit letartóztatták.

Ígéretes karrier előtt állt

A 17 éves focista ígéretes karrier előtt állt. A Pest megyei Érd U19-es csapatának meghatározó tagja, sőt, fiatal kora ellenére már az NB III-as felnőtt együttesnél is számoltak vele.

„Köszönünk minden felejthetetlen pillanatot, amit a pályán okoztál nekünk! Reméljük, a mennyei pályákon tovább rúgod a bőrt, Ricsi!” – írja a klub a közösségi oldalán.

A Ferencváros legendás futballistájának és az Érdi VSE utánpótlás-vezetőjének, Ebedli Zoltánnak a családja is értetlenül áll a történtek előtt, szerintük a csapattársaknak is nehéz lesz feldolgozni a történteket.

„Hétfő késő este kaptam a hírt, hogy Ricsi szervezete feladta a harcot. A család és a csapattársak most mélyen gyászolnak” – árulta el a Borsnak lesújtva Ebedli Zoltán fia.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét