tóth gabi
A fizetős parkolás ingyenessé tételéről kormányrendelet határozott, a harmadik hullám letörésével azonban visszavonták azt, így most újra munkába állhatnak a parkolóőrök.
Mától készíthetik az aprót az autósok, az ötmillió beoltottal sikeresen letörtük a harmadik hullámot, ezért május 25-étől véget ér a járvány előtti fizetős helyeken az ingyenes parkolásnak. A Ripost összeszedte, hogyan változtak a szabályok és hol nem kell egyenlőre fizetni továbbra sem a parkolásért.
A kormány múlt heti bejelentését követően kedden kiemelt akcióba lendülhetnek az önkormányzatok kerületőrei, illetve a kerületekkel szerződésben álló parkolási társaságok ellenőrei. A parkolóőrök egy részét az ingyenes parkolás időszakában a társaságok nem foglalkoztatták, alapfizetést kaptak, míg másokat az önkormányzatok egyéb feladatok – mint például az utcák köztisztasági ellenőrzése – ellátásával bíztak meg – tudta meg a HírTV.
Az ingyenes parkolás eltörlése ellenére még fellélegezhetnek az autósok: a budapesti kerületek egyelőre nem emeltek a parkolódíjak árain. A legolcsóbb óránkénti parkolódíj 175 forint, a legdrágább pedig a belvárosra jellemző 525 forint.
Hivatalosan az ingyenes parkolás országszerte május 23-án éjfélkor ért volna véget, de a rendelet türelmi időt engedett meg pünkösd utánig, vagyis május 25-től kellett mindenképp elindulnia a parkolóőröknek. Több fővárosi kerület fittyet hányt a kormánydöntésnek, és már a hétvége alatt fizetőssé tette a parkolást: így járt el az I. kerület, a budai Vár és a Citadella környéke. A XV. kerület nem ad haladékot az autósoknak felkészülni anyagilag az új-régi időszakra, Angyalföldön, Józsefvárosban, Erzsébetvárosban és Ferencvárosban is a múlt héten már tömött sorokban várakoztak az autósok a parkolási engedélyek megújítása miatt.
Budapest II. kerületének baloldali vezetése úgy döntött, hogy májusban még nem kell fizetni a parkolásért, az önkormányzat parkolóőrei csak figyelmeztetni fogják az autósokat az ingyenes parkolás megszűnésére. Zugló önkormányzata pedig úgy döntött, visszaadja az ott lakók éves parkolási díjának egy részét.
Az ingyenes parkolás bevezetése mellett 2020 áprilisában döntött először a magyar kormányt, hogy az emberek a zsúfolt tömegközeledés helyett inkább a saját autójukat választhassák. Később 2020 júliusában ezt eltörölték, majd novembertől a harmadik hullám betörésével újra visszavezették – ennek a korszaknak vetett véget az ötmillió beoltott elérése, valamint a javuló járványügyi adatok.