INSIDER

Maszkban akarnak férjhez menni a magyar nők

A koronavírus mindent megnehezített a hétköznapjaikban, a járvány miatt már egy esküvő sem ugyanolyan, és egyre több menyasszony áll oltárhoz maszkban. Már Magyarországon is.
  • Szerző: Ripost

Frenyó Nóra esküvői divattervező, de a COVID-19 járvány miatt alaposan visszaestek a megrendelései, hiszen a legtöbb esküvő elmarad idén. Ám, ha a ruhatervezés és -gyártás mélypontra is került, egy másik területen egyre több munkája van. Elkezdett esküvői szájmaszkokat készíteni, amire óriási igény van a magyar menyasszonyok körében.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Sulyok László / Ripost

Fotó: Sulyok László / Ripost

Úgy gondoltam, hogy meg kell örökíteni ezt a nehéz időszakot

– kezdte Nóra.

Fotó: Sulyok László / Ripost

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Én jelenleg itthon vagyok kismamaként, így próbálok egy kicsit előre dolgozni, mind a menyasszonyi ruhák tekintetében, mind a tervezésben. Mostanában az esküvői szolgáltatóknak elég nehéz, hiszen a legtöbb ceremóniát áttolták a párok jövőre, ám vannak olyanok, akik a járvány ellenére is kitartanak.„

Fotó: Sulyok László / Ripost

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Éppen ezeken a szerelmeseken gondolkoztam, akiknek a nagy napját szerettem volna még felejthetetlenebbé varázsolni: így született meg a menyasszonyi maszk. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem azért készültek el, hogy hasznot húzzunk rajta, hanem ezek tulajdonképpen a jelenlegi helyzetünk szimbólumai.”

Fotó: Sulyok László / Ripost

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Először kiraktunk egy képet a közösségi oldalunkra, hogy mit szólnak az emberek hozzá… Megdöbbentő volt számunkra is, hogy mekkora volt az igény az esküvői maszkokra. A menyasszonyok először elküldtek egy fényképet a ruhájukról, és ahhoz készítettem maszkokat nekik, éppen ezért mindegyik egyedi” – zárta a tervező.

És ezeket olvastad már?