Létrehozva: 2018.03.06.

Magyar diákok menthetik meg a nőket az örökletes mellráktól

Nem akármilyen kihívásra vállalkozott öt elszánt magyar diák: forradalmi projektjükkel segítenék a nõket a mellrák elleni küzdelemben! A projekt komolyságát jelzi, hogy a Microsoft díjazta a fiúk elképzelését.

Arra vállalkozik öt magyar diák, hogy segítse a nőket a mellrák elleni küzdelemben! Mint arról a %Ripost% beszámolt, a 16-21 éves programozók hozták el a harmadik helyet a Microsoft nemzetközi versenyén.

Ezer dollárt és egy értékes felhasználási lehetőséget nyert az a három egyetemista és két gimnazista alkotta csapat, amely harmadik helyezést ért el a Microsoft online innovációs világversenyén. Almásy Márton, Novák Emil, Koór Levente, Posta Donát és Szoták Soma három hónapon át dolgoztak az örökletes mellrák valószínűségének jelzésére képes, rientiQ névre keresztelt projekten, amellyel dobogós pozíciót szereztek a rangos megmérettetésen.

"A nagyszüleim rákban haltak meg. Kicsi voltam, de ez már akkor is érzékenyen érintett. Másfél évvel ezelőtt az unokanővéremnél állapítottak meg mellrákot. Úgy éreztem, tennünk kell valamit" – indokolta témaválasztását a %Ripost%-nak Almásy Marci.

"A mellrák, ha korai stádiumában ismerik fel, sokkal nagyobb eséllyel gyógyítható, mintha csak később fedezik fel. Mi ezzel a 18 és 35 év közötti nők számára szeretnénk lehetőséget adni ahhoz, hogy szembesüljenek, milyen valószínűséggel alakulhat ki a mellükben az örökletes daganat" – hangsúlyozza. A korukhoz képest meglepően komoly, fiatal programozók, akik dr. Vecsenyi János vállalkozási szakértőtől kapnak segítséget és hasznos visszajelzéseket, az emberi DNS-lánc felbontásán, illetve az adatok és törvényszerűségek feldolgozásán alapuló módszerrel akarják kimutatni az örökletes melldaganat kialakulásának esélyét.

Elképzelésük szerint a forradalminak ígérkező vizsgálat könnyen, gyorsan, ráadásul kényelmesen történhet. – "A megrendelők postai úton kapnak majd egy nyálminta-vevőt. Az így kinyert és visszaküldött mintából kinyert adatok elemzésével előre jelezhető, hogy a páciensnél mekkora az esély az örökletes mellrák kialakulására" – ismertette a tervezett eljárást Novák Emil.

Vezető halálok a szebbik nem képviselőinél

Ijesztőek a magyarországi adatok. Évente 7500 új, rosszindulatú emlődaganatos megbetegedést regisztrálnak, 2800 nővel pedig végez a gyilkos kór. A nőknél alapvetően 6% az emlőrák kialakulásának kockázata, ám ha egy női ági rokonnál már volt emlőrák, akkor az esély 9, ha két rokonnál, akkor 16, három rokon esetében pedig 27% – írja megfigyeléses bizonyítékokra hivatkozva a webbeteg.hu portál. Hozzáteszik, az összes felismert emlőrákos megbetegedés 20-30%-ának a hátterében öröklött genetikai elváltozás állhat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár