RETRO RÁDIÓ

Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat: Orbán Viktor bejelentette a maszkmentes enyhítéseket

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban beszélt az aktuális járványügyi helyzetről és a kormány legfrissebb döntéseiről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 02. 07:57

Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádióban adott interjút, ahol fontos bejelentéseket tett.

Már napok óta azt várta mindenki, hogy végre elérjük az 5 és fél millió beoltottat, hiszen a kormány korábban bejelentette, hogy ennél a számnál – a tömegrendezvényeket leszámítva – megszabadulunk a maszkoktól.

Csütörtökön már 5 493 609 volt a legalább egyszer beoltottak száma, és pénteken biztosan át is lépjük az álomhatárt. Mindezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban beszélt az aktuális járványügyi helyzetről és a kormány legfrissebb döntéseiről (Fotó: Facebook)

A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, hogy az elmúlt 24 órában sem volt halálos áldozata a vírusnak. 76 ember van kórházban lélegeztető nélkül, és 22-en vannak lélegeztetőn. Ma eléri az első oltások száma az 5,5 milliót, míg a második oltás esetében az 5 milliót. Mindezek alapján újabb könnyítések jönnek – tette hozzá.

„A politikusok ne képezzék át magukat járványügyi szakemberré, és azt lehet mondani a világ nagy részében készpénznek veszik a negyedik hullámot szeptember-októberre, de aki be van oltva az kimaradhat ebből a negyedik hullámból.”

A beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Ez ma a világ virológiai szakembereinek a véleménye – tette hozzá. Orbán Viktor. Majd közölte, hogy Magyarország teljesen felkészült a negyedik hullámra. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert így elkerülheti a megbetegedést – tette hozzá.

”Ez egy olyan vírus, ami meg fogja találni az embert.”

Azt is elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra. Mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e a magát, és viselnie kell ennek a következményeit. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak, milyen hatása lenne.

A gyógyszergyártók sem egyértelműek ebben a kérdésben, lehet elérkezik az a pillanat, amikor a szakemberek szerint kell a harmadik oltás, de egyelőre türelmesnek kell lenni.”

Ez történik, ha meglesz az 5,5 millió beoltott

Ha elérjük az 5,5 millió beoltottat (talán ma este, délután), újabb enyhítéseket fognak bevezetni: a kórházakon és a szociális intézményeken kívül sehol sem lesz kötelező a maszk, de természetesen akinek úgy jobb, hordhatja továbbra is zárt terekben. Szállodákban, színházakban, kulturális rendezvényeken, sport- , zenés-táncos rendezvényeken nem kell védettségi igazolvány, nem lesz vevőkorlátozás az üzletekben, a lakodalmakon résztvevők száma is több lehet. Szórakozóhelyen továbbra is kell a védettségi igazolvány. Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy a nyitás önmagában segíti a gazdasági teljesítményt, de a fogaskerekek csikorognak. Egyelőre sokan nem tudják, mi jön. A gazdasághoz szükséges aktivitás lassabban indul meg – tette hozzá. ”Ha csak magától hagyjuk újraindulni a gazdaságot, akkor az lassabb lesz, ezért szükséges lökést adni.”

Így lép fel a kormány az áremelkedés ellen

Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Kiszélesítik a távmunkát, 17 városban döntöttek munkahelyteremtő beruházásokról, valamint az állami cégek esetében egy 3 éves bérmegállapodást kötöttek – tette hozzá. Az áremelkedések megfékezése érdekében, ha bizonyos árszint felett értékesítenek, akkor az extraprofitra különadót vetnek ki. Egy bánya esetében a megnyert koncessziót egy éven belül el kell indítani, ha nem így történik, akkor elveszti az illető a koncessziót – mondta a kormányfő.

Gyarmattartó tempó az unióban

Az uniós csúcsról azt mondta, a migrációnál, a bankadónál is támadták az országot, de senkinek nem maradt adósa a különféle támadások esetében. Van egy gyarmattartó tempó az Unióban, ennek a legjobb példája a holland kormányfő – tette hozzá. Az egész mögött egy morális felhatalmazás is van, így a holland kormányfő személyesen meg van győződve arról, hogy ő magasabb rendű, mint a magyarok – tette hozzá. „Sokan a gyarmattartó múltból magukkal hozták ezt a gyarmattartó attitűdöt” – mondta a kormányfő.

A szülői elsőbbség mellett áll Magyarország

Nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született – mondta a kormányfő. A törvény sem szól a 18 éven felüliekről, kizárólag csak a gyerekekről – tette hozzá.

„A szülői elsőbbség jogát az állammal és az iskolával szemben mi elismerjük.”

Ez a Soros-hálózat érdeke

A Soros-hálózat abban érdekelt, hogy minél negatívabb színben tüntessék fel Magyarországot – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint a szülőkön kívül senki más ne szóljon be a szexuális nevelésbe.

Fel kell készülni egy nagyobb migrációs hullámra

Orbán Viktor a migrációról azt mondta, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jön. Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban. A magyar helyzetet elemezve megállapította, hogy tavaly 10 ezer, míg idén eddig 38 ezer illegális migráns jelent meg az országhatáron. Fel kell készülni egy nagyobb migrációs nyomásra – tette hozzá.

Ez a nemzeti konzultáció legfőbb kérdése

A kormányfő szólt arról is, hogy a nemzeti konzultáció legfőbb kérdése, hogy milyen világra készülünk. Fel kell készülni a veszélyek korszakára, és meg kell erősíteni a migrációellenes álláspontot.

„Szeretném, ha fennmaradna az egység az utóbbi álláspont mögött.”

Többszörösére nőtt a migrációs nyomás a határokon A kormányfő a migráció témájára áttérve együttérzését fejezte ki az osztrákoknak amiatt, hogy afgán bevándorlók meggyilkoltak egy 13 éves kislányt. Kiemelte: az osztrák kancellár példamutató küzdelmet folytat az illegálisan beengedett migránsok kitoloncolása ügyében, azonban ez nehéz helyzet, mert éppen Afganisztánból érkeztek az elkövetők, ahonnan most vonul ki az Egyesült Államok, illetve a NATO. Arra figyelmeztetett: ha Afganisztánban összeomlás lesz emiatt, nagyon nagy tömegben indulnak meg migránsok Európa felé. Ezért a kormányfő szerint Magyarországnak is érdemes szerepet vállalnia az afgán helyzet stabilizálásában. Úgy fogalmazott, a magyar nemzet „első védvonala” a migráció ügyében ott van, ahonnan a migránsok elindulnak: Afrika esetében ez Mali, illetve Szíriától és egész Afganisztánig húzható meg ez az ív. Rámutatott: tavaly összesen mintegy 10 ezer illegális migráns próbált bejutni Magyarországra, míg az év eddigi hónapjaiban 38 ezer. Ez azt jelenti, hogy többszörösére nőtt a nyomás a határokon, és ez folytatódni fog, ezért fel kell készülni arra, hogy „nagyobb migrációs nyomással élünk együtt”, mint a pandémia idején – figyelmeztetett. Elindult a nemzeti konzultáció Hangsúlyozta: azért is indított a kormány nemzeti konzultációt, mert egyetértést szeretne létrehozni a magyarok között a tekintetben, hogy mire készüljenek fel. Véleménye szerint járványok, migrációs hullámok korszaka, népvándorlások időszaka következik el, veszélyesebb világ jön, mint ami volt. „Ezt tudomásul kell venni, nem dughatjuk homokba a fejünket, föl kell készülnünk a veszélyek korszakára, és meg kell erősíteni Magyarországot azokon a pontokon, ahol egyébként a nemzeti konzultáció a kérdéseit megfogalmazza” – jelentette ki a kormányfő. Jelezte: szeretné, ha megerősítést kapna a konzultáción abban, hogy Magyarország továbbra is szilárdan tartson ki a migránsok befogadását elutasító álláspontja mellett.
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.