INSIDER

Kozma atya: önmagunkkal tartozunk egymásnak

Vasárnap kezdődik advent, a karácsonyi várakozás időszaka.
címkék:
  • Szerző: Ripost

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Betegápoló Irgalmasrend alapító-vezetője, Kozma atya a hitről, az európai keresztény örökségről, a közelgő ünnep üzenetéről is beszélt a 7-nek adott interjúban.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Kozma Imre hangsúlyozta: minden emberi kapcsolatnak ára van, önmagunkkal kell fizetnünk.

Kozma atya

Fotó: Máté Krisztián (MK)
Ripost

: Azt is látjuk, hogy a feltétlen bizalommal sokan visszaélnek. Mit lehet ez ellen tenni?

K. I.: Persze, aki nyitott és elfogadó, annak a jóindulatával visszaélhetnek, de megéri a kockázatot, mert csodálatos egymásra találások is vannak, észrevesszük, milyen értékeink vannak és tudjuk egymást gazdagítani. A járvány idején az egymásért érzett felelősség hatalmasra nőtt. Aki nem vállalja az őszinteség és nyíltság kockázatát, az kilép az emberi közösségből. Van ilyen. De nekem az volt a tapasztalatom, hogy ez a helyzet inkább gazdagított bennünket. Megmutatta, hogy tudomásul kell venni: másképp nem lehet élni, csak áldozatkészséggel és kockázatvállalással. Ez az élet gazdagsága meg szépsége. Aki eddig kevésbé vette észre, mennyire fontosak vagyunk egymásnak, hogy egymásból élünk és egymást éltetjük, az most megértette. Nagyon sok ember gondolkodása megújult. Minden emberi kapcsolatnak ára van: önmagunkkal fizetünk. Önmagunkkal tartozunk egymásnak.

: Azt halljuk, hogy a keresztény értékek Európában válságban vannak. Ön hogyan látja ezt? Magyarországon más a helyzet?

K. I.: Az egoistának az az illúziója, hogy elég önmagának. A csudát elég! Vágyakozunk egymás után, az odaadást mindenki szeretné átélni, mert ez az, ami egységet, közösséget jelent, és akkor az áldozat még jól is esik, hiszen azért áldozatot hozni azért, akit szeretek, akit fontosnak tartok, örömforrás. Én ezt éltem át a coviddal kapcsolatosan is. Nagyon keveset beszélünk arról, mi a keresztény értékrend, mit jelent az európai kereszténység. Ez az egyetlen földrész, amely a kereszténységben született, az európai gondolkodás a keresztény gyökerekből táplálkozik. A sok istenben hívő ember függött az isteneitől és próbálta elnyerni a kegyüket. Ebben a kiszolgáltatottságban telt az életük. A keresztények istene egy isten, a szeretet istene, értünk isten, ez a döntő. Nem akar uralkodni rajtunk, hanem önmagát akarja nekünk adni. Amit sokan keresztény értékrendnek neveznek: Isten, haza, nemzet, család, azok a kereszténység gyümölcsei, de a kereszténység arról szól, hogy az ember alkalmassá váljon arra, hogy közösségi lényként éljen. A közösségben jogaim és feladataim vannak, ha ez működik, akkor egészséges a társadalom. Sajnos mindezt megvalósítani nem könnyű. Ehhez tudnom kell, mire vagyok képes, ki vagyok, fegyelmezetté kell válni és úgy lenni egy közösség tagja, hogy adósa vagyok a másik embernek, s nekem is adósom a másik ember. Vagyis egymásra figyelő, egymásért élő emberekké kell válnunk, ez Európa keresztény öröksége. Most sajnos úgy tűnik, ezt az örökséget eljátszottuk. Nyugat-Európa belefulladt a materializmusba, fölfalta a gyerekeit. Egy icipicit nekünk könnyebb, mégpedig azért, mert itt harcos ateizmus volt, ami ellen tiltakozhattunk. Amikor fiatal voltam, állandó üldöztetést szenvedtem el, mert jót akartam tenni. Ebben az üldöztetésben megedződtünk itt, Közép-Kelet-Európában. Azt hiszem, sajnos Nyugat-Európa föladta, mert keresztényként élni, egymásra figyelni, egymásért élni nem könnyű. Sokkal könnyebbnek tűnik önzőn élni, csak akkor derül ki, hogy ez nem megy, amikor jön egy olyan helyzet, ami rávilágít: illúzió volt, hogy magunkban is boldogulunk. Ilyen a járvány is. Elhitették velünk azt, hogy a jólét a jövőnk. Amikor 2004-ben beléptünk az Európai Unióba, Thomas Klaser tartott egy előadást erről. Mondtam neki, ez gyönyörű jövőkép lenne, ha igaz lenne, de én Jézus Krisztusnak jobban hiszek, aki azt mondta: szegények mindig lesznek veletek. Egy hamis jövőkép áldozatai a nyugati emberek. Egyszer csak körbenéztek és azt látták, hogy elfogynak, nem születtek meg a gyerekeik.

: A Máltai Szeretetszolgálat és az Irgalmas Rend hogyan segít az embereknek?

K.I.: Mindkettő egy tőről fakad. Én soha nem akartam máltai lenni. Fiatal koromban a püspököm azt mondta, készüljek civil foglalkozásra, mert az Állami Egyházügyi Hivatal nem járul hozzá, hogy tovább tevékenykedjek, mint pap. Pedig annyi fiatal jött az előadásokra, hogy nem fértek be a templomba. Ezt nem nézték jó szemmel az ateisták. Azt válaszoltam: én ezért lettem pap, én erről nem mondhatok le. Segíteni akartam az embereknek, hogy boldogok legyenek, ne csak boldoguljanak.1977 januárjában Zugligetbe kerültem. Nagyon szomorú állapotokat találtam, de ott megvalósítottam azt, ami a lelkemben a közösséggel kapcsolatosan élt és létrejött egy olyan közösség, amiben megszületett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A közösség mottója az volt: nincs kereszténység karitatív tevékenységek nélkül. Létrehoztuk Magyarországon az első szociális hálót. Sokan ellenezték ezt, de abban a kerületben éveken át egyetlen ember sem volt, akinek ne akadt volna segítője. Azt látom, hogy igen sokan boldogtalanok, mert boldog csak akkor lesz az ember, ha jót tesz. Arról nem beszélve: ha jót tesz, akkor jobb is lesz. A csoda az, hogy kik segítettek ebben! Olyanok, akik hivatalból gáncsolták a munkámat, titokban segítettek. Az emberek jók, ez az igazság. A Máltai Szeretetszolgálat mottója a hit védelme és a rászorulók támogatása. A hit védelméről beszéltem. A hitet nem vitákban kell megvédeni, hanem emberi kapcsolatainkban megmutatni. Ha élő a hitem, a bajban lévő mellé állok. Azért dolgozunk, hogy a legszegényebbeknek is legyen helyük a társadalomban. A cigány felzárkóztatási programunk egyedülálló egész Európában. Ma már rengeteg önkéntesünk és sok fizetett alkalmazottunk, intézményünk van. Munka közben tapasztaltam, hogy aki szegény, az betegebb is, innen jött a gondolat, hogy az Irgalmasrendet újraélesztem. Mind a két rend, a Máltai és az Irgalmas is gyógyító rend és az én szívemben ez a kettő találkozik.

Ő vezeti a legnagyobb segélyszervezeteket

Kozma Imrét 1963-ban szentelték római katolikus pappá, irgalmasrendi szerzetes, a magyarországi Betegápoló Irgalmasrend és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója. Mindkettő országos karitatív hálózat, az ország legnagyobb segélyszervezete Kozma atya nevéhez fűződik. Papként szolgált Zugligetben és a Ferenciek terén is, ma már címzetes apát, több díj és elismerés tulajdonosa: munkásságáért megkapta többek közt a Széchenyi- és a Petőfi-díjat, a Lovagrend Érték Keresztjét, az 56-os Magyar Szabadságharcosok hűség serlegét. 81 évesen is fáradhatatlanul dolgozik a szegényekért, elesettekért.

Ha kíváncsi vagy például arra, hogy lehet-e hívő, aki nem jár templomba, illetve más egyéb érdekességeket is olvasnál arról, miket mondott még Kozma atya, keresd a 7 hetilap kedden megjelent számát az újságosoknál és egyéb árusítóhelyeken!

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?