Létrehozva: 2021.08.20.

Kovács Zoltán: Hazánk újjászületését ünnepeljük most

Magyarországon a kimagasló járványkezelésnek is köszönhető, hogy ezen a hosszú hétvégén százezrek ünnepelhetnek szabadon.

Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Borsnak elmondta: az idei, fesztivállá nőtt rendezvénysorozat egy teljesen új koncepció alapján jött létre, és a korábbiakkal ellentétben több napig tart.

Fotó: MK

„A hosszú hétvégén 18-19 rendezvényhelyszínen több száz programon nagyságrendileg több százezer ember vesz részt. Úgy gondolom, hogy ez az új koncepció és az új programelemek, mint például a ma délelőtti felvonulás igazán méltóvá teszik a legnépszerűbb és leglátogatottabb nemzeti ünnepünket – emelte ki, majd azt is hozzátette: a legfontosabb, hogy mindenki biztonságban ünnepelhessen ezen a hétvégén.

Kollégánk kérdésére azt is elmondta: már május végén, június elején látták, hogy megszervezhető lesz a programsorozat.

Fotó: MK

”Az, hogy itthon Nyugat-Európával szemben öt vakcinával is oltottunk, és bebizonyítottuk, hogy Európában élen járunk a védekezésben más másfél, két hónappal ezelőtt lehetővé tette hogy elkezdjük szervezni az idei ünnepet. Természetesen az operatív törzsnek is sokat köszönhetünk, hiszen ők minden egyes nap figyelemmel kísérik a járvány alakulását. Ahogyan sétálunk most a rendezvényen azt láthatjuk, hogy rengetegen vannak, nagyon jól érzik magukat az emberek és valóban egyfajta újjászületés, megkönnyebbülés is érezhető, hiszen a korlátozások nélkül élvezhető ünnep a régi életünket idézi, és szeretnénk, hogy az újhoz is hozzátartozzon.„

A kormányt ért kritikákra – miszerint sokba került a rendezvény úgy reagált: a költségvetésben foglalt programelemek mellett a gondolatunk az arra is irányult, hogy a helyi, budapesti és természetesen az országos turizmus résztvevőinek is tudjunk segíteni. A járvány leginkább érintett csoportja a rendezvényszervezők és a vendéglátósok voltak, ez az újjászületés, ez az újraindulás, nekik talán még fontosabb, mint másoknak. Én azt gondolom, hogy így is kell tekinteni magára a három és fél napos rendezvénysorozatra. Az itt elköltött pénz egészen biztosan erősíti ezen szektor részvevőit, azaz sokszorosan megtérül.

Készülnek az tűzijáték megtartására A jósolttal ellentétben sajnos mégsem annyira tiszta az ég, elmaradt az egész napos napsütés. Ennek ellenére Kovács Zoltán szerint akadálytalanul meg tudják tartani a mintegy 4,5 km-es tűzijátékot is, az uszályokat – amelyekről fellövik – ugyanis már építik a Dunán.

Az Andrássy úton végiggördülő alkotások három tematikába rendeződnek: föld, haza és nemzet. Elsőként a magyar eredetmondák legendás állatai, a pogány hitvilág alakjai, a turul és a csodaszarvas jelennek meg itt. A négy és fél méter magas turulmadarat és a 16 ember által működtetett csodaszarvast a „haza” témájú blokkban a kilenc méter átmérőjű korona követi, de Szent István óriásszobra is megjelenik majd. Az ünnepélyes felvonulás zárójelképe a mintegy 60 méter hosszú magyar zászló lesz.

Az installációk az augusztus 20-ai felvonulást követően, az ünnepi hétvégén is látogathatók lesznek egy interaktív kiállítás keretében a Hősök terén.

A felvonulás augusztus 20-án, 10:00 és 11.30 óra között tekinthető meg. A kiállítás augusztus 20-án 12:00 és 22:00 óra között látogatható.

2. A Hősök útján életre kel a történelem

A történelem szerelmeseit is izgalmas programok várják. A Budai Vár legnagyobb területen zajló eseménye például a magyar történelem kivételes alakjainak állít emléket. A szervezők hét történelmi személy hősi cselekedeteit mutatják be hét különböző helyszínen, a Tóth Árpád sétányon a Hadtörténeti Múzeum és a Magyar Honvédség Hagyományőrző csoportjainak támogatásával.

I. István király, Szent László, Hunyadi János, az Egri nők, Kászonyi Dániel, Muhr Ottmár és Duska László: közös bennük, hogy mind olyan sorsfordító döntéseket hoztak meg, amelyek miatt ma hősként tekintetünk rájuk, döntésük nagy hatással volt a magyar történelem alakulására. A látványos, szerepjátékos hagyományőrző bemutatókon lehetőség lesz a korhű fegyverek, eszközök kipróbálására is, az előadások végén pedig egy különleges, erre az alkalomra készült selfie-géppel mindenki készíthet közös fotót kedvenc történelmi hősével.

A Hősök útja augusztus 20-án 9:00 és 19:00 óra között látogatható.

3. Komolyzenei élmények festői kilátással: Panorama Classical

Aki nyugodtabb, „csendesebb” programokat keresne a nyüzsgés közepette, annak egy rendhagyó zenei élményt ajánlunk a teljes hosszú hétvégére: a város egyik legszebb panorámájával bíró Filozófusok kertjében (Gellért-hegy, víztározó teteje) egy elegáns piknikre kerül sor, ahol a legnépszerűbb komolyzenei előadók koncertjeihez a vár és a város látképe adja a nem hétköznapi díszletet, a zenét babzsákokon, vagy a fűben ülve, a lámpafüzérek meghitt fénye alatt falatozva, borozgatva hallgathatja a közönség.

A gyerekek sem fognak unatkozni közben, egész napos „hangszersimogató” keretében ismerkedhetnek a különböző hangszerekkel.

A Panorama Classical augusztus 20-án 11:00 és 20:00 óra között, augusztus 21-én és 22-én pedig 11:00 és 22:00 óra között várja az érdeklődőket.

4. Csárdafesztivál – hagyományos ételek Michelin-csillagos tolmácsolásban

Az ország és a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételeit kóstolhatjuk meg a Vörösmarty téren. A kivételes gasztroélményt tánc- és népzenei programok kísérik a térre épített színpadon, de az éttermek asztalainál ülve is nyomon követhetjük az eseményeket.

A fesztivál első napja a népművészeti hungarikumokat állítja a középpontba, a második napon a magyar nóta lesz a főszerepben, míg a harmadik napon „folk&roll” dallamokat hallhatunk a bemutatók és kóstolók ideje alatt. A műsorvezető Kovács Lázár lesz.

A Csárdafesztivál augusztus 20-21-22-én 10:00 órától 22:00-ig látogatható.

5. Sporthősök – emberek emberfeletti teljesítménnyel

Augusztus 20-án és 21-én a Március 15. téren megtapasztalhatjuk, hogy hősök nemcsak történelmi személyek lehetnek, hanem olyan kortársak is, akik erőn felül teljesítenek az egész ország javát szolgáló cél érdekében. Ilyen hősök a sportolók is, akik nem csak sikereikkel, hanem kemény munkájukkal is inspirálnak minket. Róluk fog szólni a Sporthősök című, kétnapos rendezvénysorozat: a Március 15. térre tervezett egyedi „fordított lelátó” jellegű színpadon a múlt és jelen sporthősei és a tokiói olimpia magyar bajnokai mesélik el győzelmeik és bukásaik történetét.

A tér egy rendhagyó kiállításnak is otthont ad, ahol az olimpikonjainkról készült, eddig soha nem látott portrésorozatot, sportolói relikviákat és mozgóképeket láthatunk. A gyerekeket egy interaktív, sport tematikájú játszótér várja, ahol próbára tehetik képességeiket és megtudhatják, melyik sporthoz illenek leginkább az adottságaik.

A Sporthősök augusztus 20-án és augusztus 21-én 9:00 és 19:00 óra között látogatható.

6. Gyerekliget – mesebirodalom nemcsak kicsiknek

A Városliget egyik elvarázsolt helyszíne, a Vajdahunyad vára két napra mesebirodalommá változik: herceg- és hercegnőképző, bábelőadás, vásári mutatványok, tűzzsonglőrök, Csukás István leghíresebb és legszeretettebb mesehősei várják a gyerekeket és szüleiket.

Minden korosztálynak különleges élmény lehet a Magyar Honvédség eszközeinek, járműveinek megismerése, és sok más különleges hadászati eszköz mellett itt látható majd először a Honvédség új büszkesége, az új Leopard tank.

A Gyerekliget augusztus 20-án és augusztus 21-én 9:00 és 19:00 óra között látogatható.

7. Operett Korzó – zene, amely felpezsdít

A Vigadó előtti téren, az ikonikus szökőkutat augusztus 20–22. között egy félkör alakú színpad fogja körülölelni, ahol a Budapesti Operettszínház sztárjai adnak elő közönségkedvenc műveket.

A pezsgő élőzenei show-t exkluzív gasztronómiai élmény teszi teljessé: a VinCE Buborék Fesztivál, melyen az itthon elérhető pezsgők, proseccók, cavák, champagne-ok és fröccsök legjava mutatkozik be.

Az Operett Korzó augusztus 20-án 10:00 és 18:00 óra között, augusztus 21-22-én 10:00 és 22:00 óra között látogatható.

8. Városok sétánya – Budapestre költözik az ország

Az Alkotmány utcában Magyarország összes zászlója felsorakozik, ezenkívül olyan információs „totemek” láthatók, amelyek az összes megyéről, Budapestről és az egész országról mesélnek. A kiállítás célja, hogy bemutassa az ország kulturális gazdagságát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet