RETRO RÁDIÓ

Koronavírus: számítanak támogatóikra az állatkertek

Koronavírus: számítanak támogatóikra az állatkertek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 08. 19:50

A járványhelyzet miatt bezárt állatkertek számítanak támogatóikra, hogy az elmaradó bevételek ellenére is biztosítani tudják az állatok ellátását, az intézmények működését.

Támogató jegy értékesítését kezdte el áprilistól a Nyíregyházi Állatpark. Tájékoztatásuk szerint az egységesen 2300 forintba kerülő kedvezményes belépőjegyet online lehet megváltani április 30-ig, a tiketteket pedig a vásárlástól számított egy éven belül bármikor, a park újranyitása után lehet felhasználni. A jegyet megvásárlók az állatpark mintegy ötezer állatának etetéséhez és napi takarmányozásához járulnak hozzá.

Fotó: Budapest Zoo

A Szegedi Vadaspark hosszú évek óta lehetőséget biztosít egy-egy állat jelképes örökbefogadására, így a látogatók hozzájárulhatnak kedvencük ellátásához. A bevételek nélkül maradt intézménynek ezekre a felajánlásokra most még nagyobb szüksége van.

A március közepe óta zárva tartó Pécsi Állatkert is számít látogatóinak támogatására. Azért, hogy az állatok ellátását akadálytalanul tudják folytatni, illetve dolgozók közül senkinek ne kerüljön veszélybe a megélhetése, a pecszoo.hu oldalon részletezett lehetőségek között egyebek mellett állatok örökbefogadására, adományok utalására biztatják a látogatókat.

A debreceni állatkertben két és fél hónapra elég takarmány van az állatok etetésére, a járványhelyzet miatti legnagyobb kihívás jelenleg a munkatársak, a munkahelyek védelme. Bár március 17-től nem fogadnak látogatókat, a napi feladatok nem csökkentek, az állatokat el kell látni, az üzemszerű működést, a karbantartási feladatokat biztosítani kell, ezért megkeresték az állatkert barátait, támogatóit. Örömmel fogadnak felajánlásokat legyen az takarmány, a karámokhoz használt festék vagy bármi más. A 3 ezer forintos támogatói jegy egész évben kapható, a járványhelyzet idején is megvásárolható online. Emellett továbbra is értékesítik a bérleteket, amelyek felhasználhatóságát kiterjesztik a járvány okozta időszak miatti bezárás időtartamával.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.