RETRO RÁDIÓ

Kiderült: emiatt okoz súlyos, életveszélyes tüneteket a koronavírus

Kiderült: emiatt okoz súlyos, életveszélyes tüneteket a koronavírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 15. 16:50

Aggasztó fejlemények derültek ki a koronavírus fertőzésről. A jó hír, hogy az eddigi higiénés szabályok betartása ezen is segíthet.

A kutatók és orvosok már jó ideje próbálják kideríteni, pontosan mi dönti el, hogy a koronavírus az egyik embernél csupán enyhe, míg másoknál életveszélyes tüneteket okoz.

Most azonban úgy vélik, hogy bár a fertőzés lefolyásának súlyossága sok mindentől függ, nagy szerepet játszik benne az is, hogy mekkora dózisú kórokozó jut az ember szervezetébe – írta az Egészségkalauz.

Fotó: MTI

Erin Bromage, a Massachusettsi Egyetem professzora a CNN-nek elmondta, hogy eddigi kutatásaik alapján a koronavírus is úgy működik, mint sok más fertőzés, azaz egy bizonyos számú kórokozó okoz csak megbetegedést.

„Ha egy élőlény megfelelően alacsony mennyiségű vírussal fertőződik meg, képes a vírust teljesen elszigetelni, ki sem alakul benne a betegség” – magyarázta Bromage „Ha egy bizonyos „mágikus” mennyiségű kórokozót kap, kialakul a betegség, a szervezet a fertőzés után már megvédi magát a kórokozótól.”

„Viszont ha a vírusdózis nagyon magas, súlyosabb tüneteket okozhat. Emiatt a kórokozók mennyisége nagyon fontos” – szögezte le a professzor, aki hozzátette, hogy ezen a kockázati tényezőn nagyon sokat segít a távolságtartás és a pontos maszkhasználat.

„Ha maszkviselés mellett kapjuk el a koronavírust, akkor nagyobb eséllyel vészelhetjük át a fertőzést tünetmentesen” – mondta. A maszkok ugyanis, bár 100 százalékos védelmet nem nyújtanak, a vírusrészecskék jelentős részét kiszűrik, így kevesebb jut belőlük a szervezetbe.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.