Koronavírus-járvány: „Halálában sem láthattam az anyukámat” – mondja a budapesti nő

A fertőzésveszély miatt a ravatalozás és a temetés szabályai is megváltoztak. Aki a koronavírus fertőzésbe hal bele, azt nem szabad nyilvánosan ravatalozni, hamvasztják, és a temetésen is csak szűk kör vehet részt. Sárvári Erika számára a gyász emiatt különösen fájdalmas.

„Sok mindent túléltünk együtt anyuval, a csonttörésétől az agyvérzésén és szívproblémáin át a sztrókig, mindig mellette voltam, vele éltem, amikor ápolásra szorult. Amikor kórházba került, akkor is rendszeresen látogattam” – kezdi a Ripost-nak Sárvári Erika. „Emlékszem, március 7-én hívtak, hogy vissza tudnám-e vinni anyut egy vizsgálatról a kórházba. Aznap dolgom volt, de azt félretettem és siettem érte. Nem gondoltam, hogy akkor láthatom őt utoljára... Másnap jelentették be a látogatási tilalmat.”

„Sosem heverem ki, hogy nem lehettem ott vele”

„Nem volt könnyű, de elfogadtam, hogy nem látogathatom az édesanyámat a kórházban. Azzal nyugtattam magam, hogy ez az ára a biztonságának. De valahogy mégis bejutott az az átkozott koronavírus…” – sóhajtja Erika. Amikor hívták a szörnyű hírrel, semmit sem értett. „Maszkban telefonált a rezidens, alig tudtam kivenni a szavait. Hogy az én anyukám meghalt? Az lehetetlen! Hiszen olyan erős a szíve és az élni akarása! Azonnal látni akartam. Ha már az utolsó perceiben nem lehettem mellette, nem foghattam a kezét a végső küzdelemnél, legalább holtában szerettem volna elköszönni tőle. De nem lehetett, a fertőzésveszély miatt. Az nyújt némi vigaszt, hogy, mint megtudtam, álmában érte a halál, nem szenvedett. Mégis úgy érzem, sosem heverem ki, hogy nem lehettem ott vele…”

„Szerettem volna a magam módján búcsúzni”

Erika tudta, hogy a koronavírussal fertőzött elhunytakat hamvasztják.

„Szerettem volna még egyszer, utoljára látni őt, szerettem volna a magam módján, személyesen búcsút venni tőle, mielőtt a krematóriumba szállítják, de a halála után sem láthattam már az anyukámat a koronavírus miatt. Az előírásoknak megfelelően ugyanis azonnal dupla hullazsákba került az élettelen teste, és április 29-én elhamvasztották. Május 8-án temettük, szinte napra pontosan két hónappal azután, hogy utoljára láthattuk egymást.”

„Meglepetés ért a temetés után”

A koronavírus-járvány miatt nemcsak a koporsós temetésről, de a ravatalról és a gyászolók tömegéről is le kellett mondaniuk Erikáéknak.

„Kerepesen, a ravatalozó előtt kaptuk meg az urnát, s mindössze öten kísértük utolsó útjára szeretett édesanyámat, Sárvári Lászlóné Annát” – emlékszik Erika. „Földi maradványai édesapám koporsója mellé kerültek. A sírnál rövid beszédet mondott a pap, a kántor énekelt, mi pedig a párommal még ott maradtunk a sírnál imádkozni. Amikor visszaültünk a kocsiba, az órára néztem: harminc perce szálltunk csak ki! Nem voltam még ilyen rövid temetésen.”

Párján kívül nem volt, akivel megossza fájdalmát, elmaradt a halotti tor is. Néhány nappal később látogatott vissza a temetőbe szülei sírjához, akkor érte a meglepetés:

„Alig látszott a sír a koszorúktól és virágcsokroktól” – mosolyodik el a könnyein át. „Kiderült, hogy a szeretteink, barátaink és édesanyám ismerősei mind kimentek a sírhoz, hogy leróják a kegyeletüket és végső búcsút vegyenek tőle. Így hiába volt szűk körű és rövid a temetés, tudom, hogy lélekben mindannyian ott voltak velünk, tisztelegtek anyu emlékének. Az átkozott koronavírus elvehette ugyan az életét, de az emlékét soha...”

Fertőtleníteni kell minden elhunytat

Mostanában többe kerül a temetés, és nemcsak a koronavírusban elhunytaké, hanem mindenki másé is. Előírás szerint kell ugyanis fertőtleníteni minden elhunytat, még a temetés előtt. Ennek költsége, körülbelül 16 ezer forint, a hozzátartozókra hárul. Vidéken június 1-től, Budapesten június 15-től tarthatók családi rendezvények, így temetés és halotti tor is, 200 fő alatti részvétellel.