tóth gabi
Az Oktatási Hivatal javaslatai hangsúlyt fektetnek a tanulók önálló információszerzésére is.
Orbán Viktor pénteken jelentette be, hogy bezárnak az iskolák, és a diákok áttérnek a digitális távoktatásra. Szombaton meg is jelent az Oktatási Hivatal módszertani ajánlása „az oktatás megszervezésére a koronavírus-járványban bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarendre” címmel.
Az iskolák és a pedagógusok számára megfogalmazott iránymutató szerint támogatnia kell a tanulók önálló tanulását, információ-felkutatását és -feldolgozását.
Kérik, hogy az iskolák gondolják át, állítsák össze a következő hetek tantárgyi tematikáját, jelöljék meg a feldolgozandó tananyagokat, az adott tantárgy tankönyvi fejezeteit, mely feladatokat kell a munkafüzetből, a feladatgyűjteményből megoldani, milyen kutatást, beszámolót kell elkészíteni, stb. Készüljenek fel arra, hogy ezeket az információkat a szülők számára is hozzáférhetővé tegyék elektronikusan (pl. az iskola honlapján, az e-Kréta felületen, e-mailben kiküldve) vagy akár papíron.
„A tanuláshoz való jog érvényesítése érdekében azt kérjük a pedagógusoktól, hogy a lehetőségeikhez mérten az infokommunikációs eszközök használatával, távolról, online adjanak tájékoztatást a tanulóknak, támogassák őket a tanulásban, jelöljék meg a feldolgozandó tananyagrészeket és határozzák meg a számonkérés vagy a beszámolás módját” – írták.
A tankönyvek jelentős része egyébként letölthető PDF változatban a www.tankonyvkatalogus.hu weboldalon.
Kérik, hogy tájékoztassák a tanulókat arról, hogyan kommunikálhatnak az egyes pedagógusokkal (pl. a pedagógusok e-mail címének, más online elérhetőségeik megadásával, az oktatásban használt online felületek megjelölésével). Ezen felül ellenőrizzék azt is, hogy az egyes osztályokban, illetve tanulóközösségekben működnek-e, és valamennyi érintett tanulót, illetve szülőt vagy gondviselőt elérik-e az e-mailes vagy egyéb online kapcsolattartási formák.
Felhívják a figyelmet, hogy a tanárok jelöljék meg azokat az interneten elérhető információforrásokat, amelyeken a tanulók a tanulást támogató segédanyagokat, vagy magát a tananyagot elérhetik. A linkeket az oktatas.hu oldalon szintén ismertették.