5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ennyi idő kell a koronavírus elleni vakcina gyártásához

Kiderült, ennyi idő kell a koronavírus elleni vakcina gyártásához
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 19. 15:15

A vírus izolációja nagy lépés volt, de az ellenszer előállítása még hosszabb időt vesz igénybe.

A koronavírus izolációja ellenére is hosszú idő, legalább egy év szükséges a hatásos vakcina kifejlesztéséhez – mondta a vírus izolációját végző kutatócsoport vezetője az M1 csütörtöki műsorában.

Fotó: Pixabay

Kis Zoltán közölte: néhány kísérlet semmit sem ér, vagyis akkor tekinthető hatásosnak egy szer, ha több ezres populáción eredményes a tesztelése.

Ugyanakkor a vírus izolációja azért jelentős eredmény, mert csak akkor kezdődhet meg a vírus ellen hatásos szer kifejlesztése, ha a „kezünkben van a vírus”- fogalmazott a kutató.

Elmondta: az izoláció során a fertőzöttektől vett mintákat olyan sejtekkel „hozták össze”, amelyekhez kötődni tudott, beléjük tudott jutni a kórokozó, és azokban sokszorosítani tudta magát. Mindennek nyomán olyan mennyiségben tudták előállítani a vírust, ami lehetővé teszi a kutatását, vagyis meg tudják osztani a tudományos közösséggel – ismertette a folyamatot Kis Zoltán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.