RETRO RÁDIÓ

Két, Magyarországon lévő iráni nem akar karanténba vonulni

Két, Magyarországon lévő iráni nem akar karanténba vonulni
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 07. 14:26

Aki nem veti alá magát a vizsgálatoknak, az bűncselekményt követ el.

Tovább nőt a fertőzöttek száma, minden környező országban megjelent a koronavírus. Magyarországon 4 külföldi és egy magyar állampolgár betegedett meg.

A kormány tájékoztató kampányt indított el, ezekben Győrfi Pál a megelőzéshez szükséges információkat osztja meg. A legfontosabb, hogy alaposan és gyakran kell kezet mosni - fogalmazott Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szombati sajtótájékoztatón.

Magyarországon 3 iráni, egy brit és egy magyar beteget regisztráltak. 4-en a Szent László kórházban, egy pedig Debrecenben került elkülönítésre.

Minden fertőzött esetében folyik a kontaktkutatás. Fel kell deríteni, hogy a betegek kikkel érintkeztek.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy eddig 319 laborvizsgálatot végeztek, és 42 ember van karantén alatt.

Lakatos Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy „néhányan próbálnak pánikot kelteni, így több olyan honlap található az interneten, amely hazudik a WHO számairól”.

Új intézkedéseket vezettek be

  • Felfüggesztik az iráni vízumokat;
  • a Szent László kórházban megkezdődött a betegek áthelyezése, hogy a koronavírusos betegeket ide tudják vinni;
  • Pintér Sándor elrendelte, hogy a büntetés-végrehajtási intézményekre külön járványügyi terv kerüljön bevezetésre.
  • Több állami nagyvállalatnál is intézkedési terveket vezettek be;
  • feloldották a kamionstopot a fennakadás nélküli áruszállítás miatt, elkerülve így, hogy áruhiány alakuljon ki;
  • Az iskolák értesítéseket kaptak az ajánlásokról – akik fertőzött területen jártak, ne menjenek közösségbe. Mindez igazolt hiányzásnak tekinthető.
  • A március 15-i megemlékezést is el kellene halasztani – erről a döntést a kormány később hozza meg.
  • Szüneteltetni kell a Milánóba tartó repülőjáratokat.
  • Két iráni ellenáll

    Ismét elmondták, hogy aki a határozat ellenére nem veti alá magát a megfigyelésnek, az bűncselekményt követ el. Két iráni állampolgár nem hajlandó ennek eleget tenni, a rendőrség intézkedni fog. Megindítják a büntetőeljárást ellenük.

    Külföldön lévő magyarok

    Hét magyar állampolgár tartózkodik koronavírussal fertőzött területen: 1 Németországban, 1 Olaszországban, 3 Japánban (egy fertőzött), 2 Kínában.

    Ma hajnalban hazaérkeztek a Tenerifén karantén alá helyezett magyarok.

    A japán turisták jól vannak

    Valamennyi japán turista mintája negatív lett, így el is lehet őket engedni.

    Az iráni hölgy beteg kontaktjait vizsgálják most.

    A két iráni diák teljesen jól van, láztalanok – mondta el Szlávik János.

    Daganatos alapbetegsége van a 70 éves magyar férfinak, aki nemrég esett át egy műtéten. Szlávik elmondása szerint állapota ettől függetlenül stabil.

    Az Olaszországban járt diáklányokat vasárnap el lehet engedni, teljesen jól vannak.

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.