Létrehozva: 2019.08.06.

Két éven át zaklathatta szexuálisan a takarítónőt az MSZP-s lelkész-politikus

Szexuálisan zaklathatta, egy alkalommal pedig fojtogathatta is a 30 év körüli takarítónõt a békásmegyeri evangélikus Szeretetházban Donáth László evangélikus lelkész, az MSZP volt parlamenti képviselõje. A Ripost információi szerint a takarítónõ feljelentést tett, a súlyos ügyben eljárás indult Donáth László ellen.

- Egy hónapja betegszabadságon van, nem akar beszélni senkivel

– mondta az egyik közeli ismerőse a %Ripost%-nak a 30 év körüli takarítónőről, aki feljelentést tett Donáth László ellen.

– Nagyon megviselte az egész. Sokat beszélgettünk az egészről, már két éve megy ez a cirkusz. Senki nem mert lépni, mert nagyhatalmú emberről van szó, ő hozta létre ezt a szeretetházat! Itt idős emberekre vigyáznak, csaknem százra. Úgy hallottam, többeket is zaklatott, főleg a nővéreket, de a fiatalabb takarítókat is. Egy portásnő állítólag azért mondott fel, mert megfogdosta a melleit – tette hozzá az asszony.

- Folyamatosan izultálta, azóta, hogy két éve munkába állt ott. Rendszeresen odament hozzá félreeső helyeken, az emeleti folyosókon, átölelte, simogatta a fenekét, néha a mellét, egyszer még a nemi szervét is megfogta és szexuális ajánlatokat tett neki! Szegény barátnőm mindig elrohant ilyenkor, egy idő után már szabályosan kerülte azt az embert, ha meghallotta a hangját, elment a közelből! Most azért akadt ki, és tett feljelentést, mert már két kézzel meg is fojtogatta, mert szerinte rossz helyen hagyta a takarítókocsit…

A %Ripost% információi szerint maga az intézmény vezetője beszélte rá végül a feljelentésre a takarítónőt. Megkerestük a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház vezetőjét, de nem akarta kommentálni az esetet. Donáth László lapzártánkig nem reagált a megkeresésünkre.

A Ripost megkereste a rendőrséget az ügyben, és közölték: „az Ön által megjelölt ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentés alapján rendelt el nyomozást szexuális kényszerítés miatt, melyben válaszadásunkig gyanúsítotti kihallgatás nem történt. A folyamatban lévő nyomozásról további információt nem kívánunk adni.”

MSZP-s képviselő, a momentumos Donáth Anna apja

Donáth László befolyásos baloldali politikus, evangélikus lelkész és publicista. 1994-2010 között az MSZP színeiben parlamenti képviselő is volt. 1988 óta lelkész Budán, a csillaghegyi gyülekezetben, ő a 10 éve létrehozott Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház alapítója. Lánya Donáth Anna, aki a Momentum színeiben európai parlamenti mandátumot nyert idén tavasszal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár