5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Készülj, vasárnap teljesen lezárják egy szarvas miatt ezt az autópályát

Mikor vegyük meg az idei matricát?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 17. 18:00

Az M1-es környékéről el kell terelni az állatot, hogy ne történjen baleset.

Teljesen lezárják az M1-es autópályát vasárnap reggel a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

Fotó: Police.hu

A közlemény szerint a pályát előreláthatólag 8 órától 10 óráig zárják le a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei Nagyegyháza és Óbarok térségében.

Az autópálya forgalmát mindkét irányból az 1-es számú főútra terelik – tették hozzá.

Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, egy célzott akcióról van szó. Már több visszajelzést kaptak, hogy a pálya említett szakasza mellett szarvast láttak.

Mivel az M1-es ezen szakaszán a vadvédő háló távolabb van az úttesttől, így egy mintegy 50 ezer négyzetméteres, erdős területet zárnak körbe, ahol – a szakemberek vélekedése szerint – megbújhatott egy szarvas.

Az illetékes vadásztársaság, a rendőrség és a közút szakemberei vasárnap az említett időpontban megpróbálják a pályán kívülre hajtani a vadat – tette hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.