Létrehozva: 2020.08.30.

Kész őrület: busszal és villamossal mentek rabolni, majd késsel fenyegetőztek Budapesten

Arra nem gondoltak, hogy a kamerák majd felveszik őket...

Egy nő tett bejelentést arról, hogy augusztus 25-én este fél nyolckor egy II. kerületi élelmiszerboltba két férfi ment be, ezután mindketten kést rántottak és megfenyegették az üzlet alkalmazottját, hogy nyissa ki a kasszát. Az eladó megijedt és eleget tett a követelésnek, így a két férfi a kasszából, illetve egy pulton lévő pénztárcából összesen 120 ezer forintot vett el, amit hátizsákjukba tettek és elmenekültek a helyszínről.

Fotó: 123RF

A nyomozás során kiderült, hogy a két férfi busszal és villamossal jutott el a II. kerületi üzletbe és a IX. kerületi Boráros térről indultak.

A két férfiről kamerafelvételek készültek, amelyek alapján a rendőrök a Boráros téren fel is figyeltek rájuk: a Blaha Lujza térig követték őket, ahol augusztus 27-én 12 órakor elfogták a 65 éves B. Istvánt és a 25 éves Cs. Rolandot.

A nyomozók rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, beismerték tettüket. Őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság mindkét férfi vonatkozásában elrendelt – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"