Létrehozva: 2020.10.15.

Kemény telünk lesz, van remény a fehér karácsonyra

Leesett tegnap az idei első hó, jóval korábban, mint szokott. Vasárnap az ország egy részén már fagy várható, télen pedig nemcsak jóval hidegebb lesz a korábbi évekhez képest, hanem végre fehér karácsonyunk is lehet. Ezt állítja a Borsod Meteo időjárás előrejelző csoport alapítója és ez olvasható ki a Dávid-naptárból is.

Ritkán fordul elő, hogy már október közepén leesik az első hó, tegnap hajnalban viszont ötcentis hó esett a Mátrában.

Fotó: idokep.hu

Sok magyar kisgyerek, aki szeptemberben ment iskolába, még életében nem látott havat, az utolsó nagy havazás ugyanis 2013 márciusában volt. Akkor az ország északkeleti részében az utak nagy része járhatatlanná vált, sok települést nem is lehetett megközelíteni, több ezren rekedtek az utakon. Azóta azonban enyhék voltak a telek.

2013. március 15-én ekkora volt a hó az ország több pontján Fotó: MTI

A Ripost-nak nyilatkozó időjárás-előrejelző szerint idén végre újból lehet hó decemberben, sőt még fehér karácsonyra is van esélyünk!

„A fölöttünk lévő mediterrán ciklon csak szombaton fog távolodni tőlünk, ám vasárnap estére megérkezik a sarkvidéki levegő, ami azt eredményezi, hogy Magyarország területének 40 százalékán mínusz 3 fokos fagy is lehet” – mondta a Ripost-nak Bakota Zsolt, a Borsod Meteo alapítója, meteorológus hallgató, aki több éve foglalkozik időjárási előrejelzésekkel, két rádió számára is ők készítik a prognózist.

Fotó: Bakota Zsolt

Bakota Zsolt szerint az utóbbi hat évben a térségünk fölött elsősorban a déli és nyugatias áramlások voltak jellemzők, így nemcsak melegebbek voltak a telek, hó sem esett. Ez most megváltozik.

„A hosszú távú modellfuttatások azt mutatják, hogy ezúttal az északi áramlás lesz jellemző, így sarkvidéki levegő érkezik fölénk, ami azt eredményezi, hogy jóval hidegebb lesz a tél, sőt karácsony tájékán havazás várható” – mondta a Ripost-nak Bakota Zsolt.

Ugyanezt mutatja a nyíregyházi mérnök, Dávid Mihály időjárás előrejelzése.

Nyíregyháza 1999. június 8.
A Nyíregyházán élõ vízépítõ mérnök, Dávid Mihály meteorológiai távprognozisairól lett híres, ugyanis éves elõrejelzése 12 ezer példányban készül hazai és külföldi üzemek, vállalkozók részére. A globális légcirkulációra épülõ elméletével 80 %-nyi pontossággal jelzi a hõingadozásokat és a csapadékos napokat az ország teruletének 5 régiójára vonatkoztatva.
MTI Fotó: Oláh Tibor

Ő negyven éve modellezi a várható időjárást és a tapasztalatok szerint általában jól határozza meg a tendenciákat. Egy évre előre elkészített naptára szerint idén december 10. körül érkezik meg az igazi tél. Éjszakánként mínusz tíz fokos hideg várható és nappal sem lesz melegebb mínusz öt, vagy maximum nulla foknál. Ráadásul karácsony környékén csapadék is várható, amely így jó eséllyel hó lesz. Enyhülés szerinte december végén várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár