Létrehozva: 2021.05.24.

Elárulta Karikó Katalin, mire költené a Nobel-díjjal járó 310 millió forintot

Bár a hivatalos bejelentésre még októberig várni kell, sokan biztosra veszik, hogy Karikó Katalin idén Nobel-díjat és azzal együtt 9 millió svéd koronát kap.

Világraszóló elismerés és jelentős anyagi plusz a Nobel-díj, melyre sokak szerint idén maximálisan esélyes a vakcina anyja, Karikó Katalin.

Az mRNS vakcinák a magyar biokémikus és amerikai kollégája, Drew Weissman szabadalmára épülnek, az M5 tévécsatorna pünkösd vasárnap vetített Ez itt a kérdés porté című műsorában pedig Sipos Szilvia pedig többek közt arról kérdezte Karikó Katalint, ha megkapná a díjat, mire fordítaná az azzal járó pénzjutalmat (9 millió svéd korona, azaz 310 millió forint – a szerkesztő)?

Karikó Katalin (Fotó: MTI)

„Kutató maradok mindörökké és minden pénzt, amit kapok, azt oktatásra meg a tudományra fogom költeni” – kezdte a biokémikus, majd így folytatja: „A Magyarországon kapott kapott Széchenyi-díjjal járó pénzösszeg felét már a kisújszállási iskolának adtam, hogy a természettudományok oktatására és különböző programokon való részvételre fordítsák, a másik felét pedig a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő, Csányi Alapítványnak adtam, mert én is hátrányos helyzetű voltam” – mondta Karikó Katalin. Az esetleges Nobel-díjjal járó hatalmas összeg kapcsán sem köntörfalazott, elárulta a terveit. „Olyan cégeket hoznék létre, melyek a messenger-RNS-en alapuló, illetve neuro-degeneratív betegségek gyógyításával foglalkoznának. Nem hordok ékszert és ezek után sem fogok. 66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad” – zárta szavait és mutatott követendő példát Karikó Katalin. A 40 perces műsort IDE kattintva tudod megnézni.

Mennyi az annyi?

A Széchenyi-díjjal járó pénzjutalom összege a bérből és a fizetésből élők előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által számított – országos szintű nettó nominál átlagkereset ötszöröse, ötvenezer, illetőleg százezer forintra való felkerekítéssel. Információink szerint ez idén 16 millió forint volt. A Nobel-díj mellé 9 millió svéd koronát kapnak a díjazottak, ez mai árfolyamon mintegy 310 millió forint.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó