Létrehozva: 2020.12.30.

Karikó Katalin: a vakcinában csak természetes és növényi anyag van

Már közel két és fél ezer egészségügyi dolgozót beoltottak Magyarországon, csütörtökön újabb 80 ezer adag vakcina érkezik. Közben megindultak a találgatások, vajon mi van a Pfizer oltóanyagában. A Ripost a legbiztosabb helyről tudta meg a választ: az oltás kifejlesztésében részt vevő magyar tudós, Karikó Katalin azt nyilatkozta, csakis teljesen természetes és növényi összetevőkből áll.

Karikó Katalin is megkapta a Pfizer oltás első adagját. Kivárta, amíg rá került a sor, noha legszívesebben már a laboratóriumban beoltatta volna magát – nyilatkozta az El Pais című spanyol lapnak.

„Egyáltalán nem félek– mondta – de megértem, ha vannak kételkedők. Eddig soha nem hagytak még jóvá RNS-alapú vakcinát, de a prototípusokat több mint 10 éve használják, például a rák ellen a klinikai vizsgálatok során, és biztonságosnak bizonyultak. Az általunk használt messenger RNS összetétele megegyezik azzal, amelyet az emberi szervezet saját maga készít a saját sejtjeiben. Az oltás teljesen természetes és növényi nukleotidokból készül.

Karikó Katalin „AFP PHOTO / Family Photo”/HANDOUT – NO MARKETING – NO ADVERTISING CAMPAIGNS – DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS

Nincs benne semmi ismeretlen anyag és egyetlen állatból sem használ fel sejteket, sem baktériumokat, semmit„– húzta alá a magyar tudós. Kifejtette: a vakcina már az első oltás beadása után 10 nappal 88,9 százalékos védelmet nyújt, a második dózis beadása után 7 nappal pedig a védelem 95 százalékosra nő.

A mutációkról is kérdezték.

„Vért vettünk azoktól, akiket a klinikai vizsgálatok során beoltottak, és a jó hír az, hogy a betegek antitesteket tartalmazó vére képes volt semlegesíteni a vírus 20 mutált változatát. Az oltások kiszabadítanak minket ebből a pandémiából. Nyáron valószínűleg már visszamehetünk a tengerpartra, a normális életünkhöz” – jelentette ki.

 

Mi van az oltóanyagban?

1. A fő alkotóelem egy RNS-üzenet A Pfizer vakcinájának a fő különlegessége a technológia, ami Karikó Katalin szabadalmán alapul. Az mRNS – az “m” azt jelenti, messenger, vagyis üzenet – egy precízen megtervezett fehérjemolekula. Amikor megkapjuk a vakcinát, a hírvivő RNS bejut a sejtjeink sejtmagon kívüli részébe és olyan “üzenetet” ad át a sejtnek, ami alapján az immunrendszerünk antitestekkel és az immunsejtjeink felkészítésével válaszolva kialakítja a védelmet. 2. A hírvivő RNS-t lipidek, vagyis zsírmolekulák veszik körül Ez olyan, mint egy boríték, a különböző, meghatározott szempontok szerint összeválogatott zsírmolekulákba van “becsomagolva” az üzenet. Ezek között van olyan, amelyik az arra érzékeny allergiásnál reakciót válthat ki. 3. Négyféle só és cukor A becsomagolt üzenet egy sóoldalban van, ami négyféle sót és cukormolekulákat tartalmaz. Ez az oldat biztosítja, hogy az oltás testazonos, állandó kémhatással rendelkezzen, a cukor pedig védi a lipidrészecskéket és megakadályozza, hogy a fagyasztás során összetapadjanak. Mi nincs benne? Nincs benne sem magzati, sem állati eredetű sejt, semmilyen vegyszer.

25 helyen folytatódik az oltás

Eddig 2461 egészségügyi dolgozó kapta meg a védőoltást. A héten újabb vakcinaszállítmány érkezik, így 25 helyen folytatódhat az oltás – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs tájékoztatóján.

ILLUSTRATION – 29 December 2020, Lower Saxony, Nordhorn: A dose of Covid-19 Pfizer-Biontech vaccine stands next to a syringe on a table in the vaccination centre. Two days after the start of Corona vaccinations in Lower Saxony, the first people in the county of Bentheim have also been vaccinated against the Corona virus. Thus, three counties in Lower Saxony have started with the vaccinations so far. Photo: Sina Schuldt/dpa

Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus elleni Pfizer-vakcina beadható, sőt kifejezetten ajánlott a krónikus betegségben szenvedőknek és javasolt azoknak is, akik már több mint három hónapja estek át a fertőzésen. Hangsúlyozta: számos tévhit, álhír és elbizonytalanító információ jelenik meg a védőoltásokról. A Pfizer vakcinája korszerű, új technológiával előállított oltás, nem tartalmazza sem a kórokozót, sem annak részeit, csak egy genetikai információt, amely a vírus tüskefehérjéjét kódolja, ezt a szervezet megtermeli és az ez ellen termelt ellenanyag biztosítja a fertőzés elleni védelmet – hangsúlyozta.

Fotó: koronavirus.gov.hu

„Nem a védőoltástól kell tartanunk, hanem a fertőzéssel járó kockázatoktól, ezeket kell kivédenünk„ – jelentette ki. A hatékony védekezésben továbbra is nagyon fontos a járványügyi intézkedések, higiéniai szabályok betartása. Jó hír, hogy az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a gyógyultaké folyamatosan nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán