Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.23.

Nagy segítséget jelent a jelzáloghiteles családoknak a kamatstop

A szerdai kormányülésen döntöttek arról, hogy október végi szinten rögzítik fél évre a jelzáloghitelek kamatait. Orbán Viktor bejelentése után kiszámoltuk, mennyi pénz marad a családoknál.

A miniszterelnök a keddi Kormányinfón emlékeztetett: a kormány egyik legnagyobb feladata a 2021-es évben a gazdaság újraindítása és a családok védelme volt. Éppen ezért olyan döntések születtek idén, mint például: 2022-től 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, növelik a nyugdíjat, februárban 13. havi nyugdíjat fizetnek ki az időseknek, az uniós támadások ellenére fenntartják a rezsicsökkentést, és az üzemanyagok árát rögzítették három hónapra. Orbán Viktor szerdán újabb bejelentést tett: új védelmi vonalat nyit meg a kormány az infláció ellen:

Októberi szinten rögzítik a a jelzálog fedezetű hitelek kamatait 2022. január 1-jei hatállyal. Ez a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályvesztéséig él, vagyis 2022 júniusáig.

Több tízezer forint maradhat a jelzáloghiteles családok zsebében a következő fél évben.
Fotó: Shutterstock

A kormány azért döntött a kamatstop bevezetése mellett, mert a számítások szerint egy átlagos hitel esetében 20-25 százalékos (havi 11 ezer forint körüli) törlesztőrészlet-emelkedést okozhat a 2021. október végétől felgyorsult, és a következő fél évben várható esetleges további kamatemelkedés együttesen. Ha fél évvel számolunk, akkor 66 ezer forintot is spórolhatnak a családok ezen időszak alatt. A bankok az ügyfeleket egyesével tájékoztatják majd arról, hogy a kamatstop mekkora törlesztőrészlet-emelkedéstől óvta meg őket.

A kormány úgy számol, hogy az intézkedés bevezetésével 30 milliárd forint maradhat a családoknál. A veszteséget pedig a bankoknak kell viselniük, azt nem háríthatják át az ügyfeleikre.

Akinek a hitele 2021. október 27. és 2022. január 1-je között átárazódik, annak 2022. január 1-től a kamatlábat visszaállítják a 2021. október 27-ei szintre. Az aznap érvényes referencia-kamatláb lesz a meghatározó (illetve annál nem lehet magasabb) a törlesztőrészlet fizetésekor. Ennek köszönhetően 2022. január 1. napjától a referenciakamat, és ezáltal a törlesztőrészlet is csökken.

Akinek nem a 2021. október 27. és 2022. január 1. közötti időszakban van a kamatforduló, hanem 2022. január 1-jét követően (de a rendelet hatályvesztése előtt), az ő esetükben a szerződés szerinti fordulónapon történik az átárazódás, és nem az akkori referenciakamat alapján, hanem a 2021. október 27-i, szerződés szerinti referenciakamat alapján.

A fordulónap után a törlesztőrészlet mértéke alacsonyabb lesz, mintha a 2022 májusában érvényes piaci kamat alapján történne meg az átárazódás, vagyis teljes mértékben védettek a családok a kamatkockázat ellen.

Aki pedig 2022. január 1-jét követően vesz fel jelzáloghitelt, és a rendelet hatályvesztéséig kamatfordulója van, számára is a 2021. október 27-ei referenciakamat-szint lesz a meghatározó a fordulónapon a törlesztőrészlet fizetésekor. Ilyen eset mindamellett kevés lesz, mivel az új jelzáloghitelek esetében a változó kamatozású hitelek aránya mindössze 1 százalék körül van. Sok olyan családnak van egyébként változó kamatozású régi hitele, akik a devizahitelüket váltották át forinthitelre, amikor erre szintén az Orbán-kormány lehetőséget biztosított, és így menekültek meg az árfolyamkockázattól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István