Létrehozva: 2021.10.07.

Ilyen csodaszarvassá válik a vadászati világkiállítás bejáratánál álló agancsszobor

Már a világkiállítás első hetében több mint 700 ezren voltak kíváncsiak a programokra, amiknek a Hugexpo 75 ezer négyzetméterén kívül helyet ad a Kincsem Park és országszerte vannak kísérőrendezvények, összesen 1500 program. A bejáratnál lévő, agancsokból készített Totem szobrot imádják a látogatók, készítője a Ripost7-nek elárult egy kulisszatitkot is. Körülnéztünk a kiállítás helyszínein.

Szőke Gábor Miklós világhírű szobrászművész és csapata készítette 10 tonna elhullajtott agancsból a kiállítás kapujául szolgáló monumentális szobrot, ami hamar a látogatók kedvence lett. Emellett 5 másik egyedi szobrot is készített a művész, például egy acélnyílvesszőkből álló és arannyal bevont, 800 kilogrammos csodaszarvast.

Budapest, 2021. szeptember 25.
Az „Egy a Természettel„ Vadászati és Természeti Világkiállítás által közreadott képen a világkiállítás megnyitója a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 25-én.
MTI/„Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás

„Még sosem dolgoztam hullajtott aganccsal, nagyon izgalmas anyag, nincs két egyforma belőle, mindegyik egy külön világ„ – mondta el a Ripost7-nek Szőke Gábor Miklós. A Totem című alkotás Magyarország valamennyi szarvasállományának a lenyomata.

„A szobrot egyben mi is csak a Hungexpo-n láttuk, itt alakult ki az összkép, itt illesztettük össze először” – mondta el a művész. „Ha véget ér a világkiállítás, még egyszer szétszedjük és összerakjuk majd, hiszen a végső helye a keszthelyi Festecsics kastély kertje lesz. A pont az Í-n, hogy idővel a nap kiveszi az agancsok színét, így a Totem szikrázó hófehér csodaszarvassá válik„ – tette hozzá.

A vadászok a legnagyobb természetvédők

„A vadászat összekapcsolódik a vadgazdálkodással, természetvédelemmel és fenntarthatósággal. Vadászni csak etikusan szabad, például nem szabad megsebezni a vadat, hanem szigorúan célzottan kell elejteni, hogy ne szenvedjen” – mondta Németh Balázs, az F pavilon kurátora. A magyar társadalom elfogadó a vadászattal szemben, ennek pedig az a magyarázata, hogy közelebb áll a természethez, mint más európai nemzetek, tette hozzá.

Ingyen látogathatják diákcsoportok és fogyatékkal élők

A Fátyol Iskolaprogram keretében már több mint 40 ezer diák bejelentkezett, a regisztráció továbbra is nyitva áll. A gyerekeket szakavatott vezetők kalauzolják a tárlaton, ahol kipróbálhatják az interaktív játékokat is.

A kiállítás Jószolgálati Programjának keretében – amiben partner a Szerencsejáték Zrt. és a Civilút Alapítvány – a fogyatékossággal élőket segítő szervezeteknek, valamint a Civilút Alapítvány nehezítettséggel élőket támogató együttműködő partnereinek csoportjai előzetes regisztráció után, díjmentesen tekinthetik meg a világkiállítás központi rendezvényét. A világkiállítás központi helyszíne – az Acces4you minősítése szerint -akadálymentes kerekesszékesek, babakocsis kismamák, idősek, mozgásukban korlátozottak és kognitív zavarral élők számára.

Carlos a levegő farkasa

Carlos, a mexikói héja az egyik sztárja a hagyományos vadászat tematikájának. Nem csoda, hiszen barátságosan fogad minden érdeklődőt a hangzavar ellenére. A Harris-héja Dél-Amerikában őshonos, és az egyetlen olyan ragadozómadár-faj, amelyik családosan él, mint a farkasok. David Attenborugh nevezte el őket a levegő farkasainak. Carlos egyébként a világkiállításon kívül is eljár dolgozni, társa, Móricz Sándor riasztani viszi a földekre. Amikor csak tehetik, tömegközlekedéssel utaznak, hogy a ragadozómadár szokja az embereket, ezért nem okoz neki gondot a tömeg a világkiállításon sem, ahol sokan meg is simogatják.

Budapest, 2021. szeptember 27.
Általános iskolások a Központi Magyar Kiállításon az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 27-én.
MTI/Illyés Tibor

Az agár az egyik legjobb vadász

Naponta tartanak agárbemutatót a Kincsem Parkban. „Az agár olyan, mint egy fegyver, magától vadászik, önállóan„ – mondta a Ripost7-nek Keresztes János, az Országos Agarász Egyesület elnöke.

Budapest, 2021. szeptember 26.
Agarakat vezet egy férfi az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nemzetközi csarnokában a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 26-án.
MTI/Mohai Balázs

„Amíg a vizsla elkapja a vadat, amit a vadász lelőtt, addig az agár megöli és elhozza a zsákmányt. Erre szokták mondani az állatvédők, hogy szegény nyúl… Tévedés, az agár fájdalommentesen és kíméletesen ejti el a nyulat, ami túlszaporodna, ha nem vadásznánk.”

A világkiállítás kutyabarát

A világkiállítás kutyabarát, a négylábúval érkezőket a III-as kapunál várják. Csak megfelelő védőoltásokkal ellátott, csippel ellátott állatot engednek be. A rendezvényre való eljutást ingyenes elektromos kisbuszok segítik.

A MÁV és a Volánbusz félárú jegyet biztosít a látogatóknak. A menettérti 50 százalékos jegyet a kijelölt pontokon le kell bélyegeztetni.

A vendéglátóhelyeken kizárólag bankkártyával lehet fizetni. A belépőjegy készpénzért is megvásárolható a Hungexpo területén.

Érdemes kihasználni a családos és csoportos kedvezményeket.

Ha egyéb megdöbbentő és érdekes sztorikat olvasnál még, keresd a Ripost7 legfrissebb, október 5-én megjelent számát az újságosoknál, vagy az egyéb árusítóhelyeken!

NYITVATARTÁS

2021. szeptember 25. – október 14.

mindennap: 10-19 óra

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet-módosítás, ami alapján az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás mentesül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól.

Ennek értelmében a szeptember 25. és október 14. között megrendezésre kerülő világkiállítás és a kapcsolódó rendezvények programjai járványügyi korlátozások és védettségi igazolvány nélkül látogathatók lesznek.

BEJÁRAT

I. kapu, III. kapu

JEGYÁRAK ELŐVÉTELBEN

Napijegy (50%) 1 200 Ft

Családi jegy 6700 Ft

(két felnőtt és legfeljebb három 18 éven aluli gyermek)

Csoportos jegy 2200 Ft

(legalább 10 csoportos jegy vásárlása esetén)

4 napos bérlet 7700 Ft

(tetszőlegesen kiválasztott egymást követő 4 napon, napi egyszeri belépésre jogosít)

20 napos bérlet 14700 Ft

(a rendezvény üzemelésének ideje alatt minden nap, napi egyszeri belépésre jogosít)

plusz 250 Ft kezelési költség

HELYSZÍNI JEGYÁRAK

Napijegy 3 000 Ft

Napijegy (50%) 1 500 Ft

Családi jegy 7000 Ft

(két felnőtt és legfeljebb három 18 éven aluli gyermek)

Csoportos jegy 2500 Ft

(legalább 10 csoportos jegy vásárlása esetén)

4 napos bérlet 8000 Ft

(tetszőlegesen kiválasztott egymást követő 4 napon, napi egyszeri belépésre jogosít)

20 napos bérlet 15 000 Ft

(a rendezvény üzemelésének ideje alatt minden nap, napi egyszeri belépésre jogosít)

6 éves kor alatt a belépés díjtalan.

A belépőjegy, bérlet a rendezvény bármelyik napján egyszeri belépést biztosít.

A rendezvény terültén készpénzes fizetésre nincs lehetőség.

Legyen Ön is házigazda, hívja meg legfontosabb üzleti partnereit az A pavilonban található Blaser VIP Lounge-ba!

A megvásárolt jegy egy személy egyszeri VIP belépésére, valamint a rendezvény VIP szolgáltatásainak igénybevételére jogosít a rendezvény kiválasztott napján!

A VIP jegy előnyei:

– Behajtási lehetőség és kiemelt parkolóhely a rendezvény ideje alatt gépjárművel korlátozottan elérhető HUNGEXPO területén.

– A Blaser Vip Lounge-ban a Bocuse d’Or áltál megálmodott, speciálisan a Világkiállításra készített menüsor fogyasztása.

– Ugyanott kostoló a Világkiállítás válogatott italaiból.

A Blaser Vip Lounge egy olyan exkluzív tér a Világkiállítás Nemzetközi Csarnokában, amely kiváló lehetőséget biztosít találkozók és beszélgetések lefolytatására a 20 nap során!

A VIP belépők – az exkluzív szolgáltatások biztosítása miatt – limitált darabszámban vásárolhatók meg, 50. 000 Ft-os áron.

KEDVEZMÉNYES (50%) JEGYRE JOGOSULTAK:

A kedvezmény igénybevételéhez a jogosultságot egyértelműen alátámasztó igazolvány, engedély, dokumentum illetve fényképes igazolvány felmutatása szükséges.

Nyugdíjas

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamainak állampolgárai, akik 62 éves kor felettiek vagy a legalább 40 év szolgálati idővel öregségi nyugdíjban részesülő nők 62 éves kor alatt is (2017. okt. 1-től) a NYUFIG által az előző évi és folyó évre szóló ellátásokról megküldött éves összesítő (illetve az első évben a juttatásról szóló határozat) bemutatásával, személyi igazolvánnyal együtt.

Diák

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamainak állampolgárai 6. életévük betöltésétől 26. életévük betöltéséig, 18 év felett diákigazolvány felmutatása mellett.

A belépés napján, érvényes, Magyarországon hatályos horgászkártyával rendelkező személy

A belépés napján, érvényes, Magyarországon hatályos vadászjeggyel rendelkező személy.

Afázia – Az Újrabeszélők Egyesülete tagjai**

Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) tagjai**

Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete (DE) tagjai**

Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány tagjai*

Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) tagjai**

Fiatal Családosok Klubja tagjai*

Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége (MSZSZ) tagjai**

Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) tagjai**

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) tagjai**

Nagycsaládosok Országos Egyesülete tagjai*

Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) tagjai**

Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE) tagjai**

*A maximálisan vásárolható kedvezményes gyermekjegyek száma a tagkártyán szereplő gyermekszám lehet.

**Jogosultanként max. 1 fő és 1 fő kísérő részére. Indokolt esetben az erre a célra megjelölt pénztárban soron kívül válthatják meg belépőjegyüket.

KUTYÁVAL ÉRKEZÉS

Belépés a III. kapunál.

Belépés előtt a megfelelő védőoltások és a kutya chippel való ellátottságának igazolása kötelező!

Kutya csak pórázon hozható be a rendezvény területére, a gazda saját felelősségére!

MEGKÖZELÍTÉS

A világkiállítás a Volánbusz által biztosított külön buszokkal díjmentesen megközelíthető. Az elektromos buszok 5 útvonalon naponta 8:00 és 19:00 (D,E vonalak), valamint 8:00 és 20:00 óra (A,B,C vonalak) között indulnak.

A vonal: Stadion, autóbusz-állomás − Pillangó utca (BKK megállóhely) − Örs vezér tere (VOLÁNBUSZ megállóhely) − HUNGEXPO, 3-as kapu (BKK megállóhely) − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Stadion, autóbusz-állomás

B vonal: HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Budapest, Deák Ferenc tér (BKK megállóhely)

(Hotel Kempinski, Ritz Carlton, ARCadia) − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely)

C vonal: Monor, autóbusz-állomás − Vecsés, Iskola utca (VOLÁNBUSZ megállóhely) − Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely)

D vonal: HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Huszár utca (BKK megállóhely) − Hotel Hungaria City Center − Blaha Lujza tér (BKK megállóhely), Hotel Courtyard by Marriott − Bajcsy-Zsilinszky út (BKK megállóhely), Hotel Moments Budapest − Apáczai Csere János u. és Wekerle S. u. sarok (ideiglenes megállóhely), Hotel D8 − Petőfi tér (BKK megállóhely), Hotel Marriott Budapest − Ferenciek tere (BKK megállóhely), Hotel Parisi Udvar − Blaha Lujza tér (BKK megállóhely), Hotel Courtyard by Marriott − Huszár utca (BKK megállóhely), Hotel Hungaria City Center − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely)

E vonal: HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely) − Puskás Ferenc Stadion (BKK megállóhely), Hotel Aréna − Cházár András utca (BKK megállóhely), Hotel Lion’s Garden − Vág utca (BKK megállóhely), Hotel Helia − Reiner Frigyes park (BKK megállóhely), Hotel Lion’s Garden − Puskás Ferenc Stadion (BKK megállóhely), Hotel Aréna − HUNGEXPO, Expo tér (BKK megállóhely)

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin