INSIDER

Ijesztő: mérgeskígyót találtak kidobva egy kuka mellett Mosonmagyaróváron

Az állat egy szarvasvipera volt, és ugyan már nem élt, minden esetre rejtély, hogyan került oda.
  • Szerző: Ripost

Döbbenetes fotót kapott Both Zoltán vadállatbefogó nemrég: egy kuka mellett furcsa kígyó-tetemet találtak Mosonmagyaróváron.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A szakember a fotó alapján megállapította, hogy egy igen erős méreggel rendelkező kígyóról, a szarvasviperáról van szó, aminek természetesen nem hazánk az élőhelye.

Fotó: Both Zoltán

„A szarvasvipera előfordulási területe Észak-Afrikában és a Közel-Keleten van. Afrikában Marokkótól, Mauritániától és Malitól keletre, Algérián, Tunézián, Nigeren, Líbián és Csádon keresztül, egészen Egyiptomig, Szudánig, Etiópiáig és Szomáliáig lelhető fel.” – mondta el lapunknak Both Zoltán, mindemellett kiemelte: erős méreggel rendelkezik, vérzékenységet is okozhat.

„Erős a gyanúm, hogy valaki engedély nélkül tarthatta, majd megszabadult tőle. A fotó készítője azt mondta, hogy valaki üzenetet küldött neki, miután posztolta, hogy a képen látható állat csak preparáció. Na most láttam már sok preparált állatot, de ennek a szája egyáltalán nem úgy áll, mint egy kikészített állatnak.” – részletezte Both Zoltán, majd arról is beszélt, hogy utánanézett: egy ilyen állatot már 150 euróért be lehet szerezni a szomszédos országokban, vagyis bárki hozzá juthat.

„Egy ilyen állat tartása azonban bejelentés köteles, mint ahogyan az elhullása is, és a tartása feltételekhez kötött: ott kell lennie a hűtőben pl. az ellenszérumnak.”- tette hozzá a szakember.

Több módon juthatnak be az országba a veszélyes állatok

Both Zoltán lapunknak azt is elmondta: az egzotikus, veszélyes állatok többféle módon juthatnak be az országba: sokan megvásárolják külföldön és hazacsempészik, mert engedélyük ugyan nincs rá, de mégis megkockáztatják a veszélyt. Ám az is előfordul, hogy szállítmányozással kerülnek Magyarországra: találtak már így raktárban madárpókot és skorpiót is.

„Előfordult olyan eset, hogy Székesfehérváron megvásárolt egy hűtőt a férfi, ami be volt csomagolva. Otthon kicsomagolta, kinyitotta az ajtaját, és egy skorpióval találta szemben magát, ami ráadásul még élt.” – mondta el a szakember, aki azt is hozzátette: ezeket az állatokat befogás után mindig a Fővárosi Állatkertbe viszik, ott döntenek a további sorsukról.

 

És ezeket olvastad már?