Létrehozva: 2020.08.19.

Így változik meg az élet az iskolákban: 70 pontos intézkedési terv

Mindenki drukkolt, hogy rendben megkezdődhessen a tanév, a szülők is, a gyerekek is várják már az iskolát. Szerencsére Magyarországon a kedvező járványhelyzet ezt lehetővé is teszi, de az idei tanév más lesz, mint a korábbiak: továbbra is indokolt a védekezés a koronavírus terjedése ellen. A Ripost az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott 70 pontos, részletes intézkedési terv alapján nézte meg, mi változik a gyakorlatban.

Szabadtéren, több részletben tartják a tanévnyitókat

A tanévkezdés előtt minden iskolában fertőtlenítő nagytakarítást végeznek, amit rendszeresen megismételnek a tanév során. A tisztító- és fertőtlenítőszereket a kezdéshez az Operatív Törzs, később a fenntartó biztosítja. A tanárok a hagyományos tanévnyitó konferencia helyett online kapnak tájékoztatást a tanévkezdésről. Másként szervezik a tanévnyitókat is: ötszáz diáknál és tanárnál több nem vehet részt, ezért a nagyobb iskolákban több kisebb évnyitót tartanak, ahol csak lehet, a szabadban.

Szegedi Tudományegyetem gyakorló gimnázium és általános iskola érettségi magyar vizsga írásbeli
Fotó: Török János / Délmagyarország

Kikerülnek a szekrények a folyosóra

Átrendezik az osztálytermeket, a nélkülözhető bútorok a folyosóra vagy raktárba kerülnek. Az iskola vezetésének a feladata, hogy minél több termet bevonjon az oktatásba a megfelelő távolságtartás érdekében.

Fotó: Getty Images

A fő cél azonban az, hogy az osztályok lehetőleg egymással ne keveredjenek. Ennek érdekében másként csengethetnek be és ki, a közös tereket, például a zsibongót, az udvart megoszthatják, elkülönített részeket kijelölve az egyes osztályoknak. Az is lehetséges, hogy más-más időpontban tartják a szüneteket az egyes osztályok.

Szülői értekezlet maszkban, távolságtartással

Sok helyen kiváltja majd a szülői értekezletet a négyszemközti vagy online megbeszélés a tanárokkal. Ahol mégis megtartják, ott ajánlott a maszkviselés és a távolságtartás.

Nagyobbaknak ajánlják szünetben a maszkviselést

Jó lesz a felső tagozatosok, középiskolások táskájába a maszkot is bekészíteni. Ha ugyanis a közösségi teret nem lehet külön kis területekre bontani és nem tartható a 1,5 méteres távolság, akkor erősen ajánlott a maszk viselése.

Fotó: Shutterstock

Állandó edzőpartnert kapnak a gyerekek

Ahol lehet és ameddig az időjárás engedi, a tornaórákat a szabadban tartják. A testnevelőknek is át kell dolgozniuk a tanrendet: mellőzni kell a szoros testi kontaktust igénylő feladatokat. Amikor ez elkerülhetetlen, akkor kiscsoportban , párokban, állandó edzőpartnerrel dolgoznak majd a gyerekek.

Fotó: Shutterstock

Az átöltözésre több időt kapnak a gyerekek, hiszen ha nem tartható az öltözőben a távolság, turnusokban öltözhetnek át.

Csak az osztálytársak étkezhetnek együtt

Az étkezőben is igyekeznek elkülöníteni az osztályokat, több turnusban étkeztetni a gyerekeket. Ezúttal nem vehetik majd félvállról a kézmosást: lesz szappan és fertőtlenítő, étkezés előtt és után is kezet kell majd mosni.

Osztálykirándulás csak belföldön!

Lehet, hogy idén elmaradnak az osztály- és tanulmányi kirándulások, de ahol mégis vállalkoznak a megszervezésére, csakis belföldre tervezhetnek.

Lehet házi karantén a kollégiumi szoba

A kollégiumi szobák 5 százalékát fenntartják arra az esetre, ha valaki házi karanténba kerül, az osztálytársakat pedig egy szobában helyezik el. A nevelőtanár naponta kikérdezi a diákokat az egészségi állapotukról.

Igazolt hiányzásnak számít a karantén és a krónikus betegség

A vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozó diákok orvosi igazolással otthon is tanulhatnak. Ha egy diák hatósági karanténba kerül, hiányzását igazoltnak tekintik.

Betegen senki nem mehet suliba!

Csak teljesen egészséges gyerek mehet iskolába, aki köhög, tüsszög, annak otthon kell maradnia. Ha az iskolában veszik észre, hogy valaki beteg – akár gyerek, akár pedagógus vagy más felnőtt -, elkülönítik és értesítik az iskolai orvost, aki dönt a további teendőkről, és bármi is volt a baja, csak orvosi igazolással mehet újra az iskolába.

Az Operatív Törzs dönt a digitális átállásról

Elképzelhető, hogy valahol felüti fejét a járvány. Ebben az esetben az Operatív Törzs dönt arról, hogy egy osztály, egy iskola vagy akár egy egész település számára elrendeli átmenetileg a digitális oktatást. Ez nyilván mindenkinek nehézséget okoz, de a járvány továbbterjedésének megakadályozását szolgálja.

Külföldi diákoknak ingyen végeznek tesztet

Azok a külföldi tanulók, akik sárga vagy piros országból érkeznek a tanévkezdésre, a kollégiumban kerülnek házi karanténba, a tesztjüket pedig az állam fizeti. Az országhatár 30 kilométeres körzetéből ingázhatnak a gyerekek, karanténkötelezettség nélkül.

 

A szülőnek is van teendője

Bár a rendelkezés az iskolák számára ír elő kötelezettséget, a szülő is sokat tehet azért, hogy a gyerekek ne fertőzzék meg egymást és ezáltal ne vigyék haza a betegséget. 1. Még a tanévkezdés előtt beszéljünk a gyerekkel a járványról, annak reális veszélyeiről. Nem jó, ha félelmet keltünk, de meg kell értenie, miért szükséges az óvatosság. 2. Tanítsuk meg a korábbinál is szigorúbb higiénére, a kézmosás helyes technikájára, a távolságtartás fontosságára, a maszkviselés szabályaira. 3. Beszélgessünk vele arról, miért fontos, hogy betartsa az iskola járványügyi intézkedéseit, melyiknek mi a jelentősége! 4. Készítsünk be a személyes tisztaságcsomagjába maszkot, kézfertőtlenítőt, szappant, kéztörlőt. 5. A legfontosabb, hogy a szülő is átérezze a járványügyi intézkedések jelentőségét, mert csak akkor fogadják el a gyerekek is.  

 

Akkor lesz eredményes, ha mindenki betartja

A szülőknek máris megvan a véleményük az iskolai járványügyi tervekről: úgy vélik, nehéz év elé néznek mind a pedagógusok, mind a gyerekek, mind ők, de a családok egészsége érdekében most muszáj betartani a szabályokat.

Néhány véleményt idézünk:

Mónika: „A pedagógusnak is vannak gyerekei, mindkét oldalnak nehéz. Nekem mindkét oldalon helyt kell állnom! És egy percig sem panaszkodtam az otthon oktatás alatt sem.„

Virág: „A munkáltatóktól azt a nagyfokú toleranciát, amit nagyon sok szülő kapott tavasszal, nem lehet még egyszer elvárni. Jó, hogy beindul rendesen az iskolaév, és vigyázzunk arra, hogy így is maradjon!”

Kata: „Nehéz lesz betartani, főleg a kisebb gyerekeknél és biztos vagyok abban, hogy a fiam párszor itthon felejti a maszkot, mire megszokja, de inkább ez, mint a digitális oktatás.„

Imola: „Ugyanazokkal a barátokkal találkozik most is, akikkel egy osztályba jár. Ez nem lesz gond ezután sem. Remélem, ellenőrizni fogják a szabályok betartását. Sok mindenre gondoltak, csak számon is kell kérni.”

A legfontosabb: ne engedjük betegen a gyereket oviba, suliba!

Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI) néhány részletkérdésről és az alábbi válaszokat kaptuk. Ripost: Hogyan oldható meg, hogy az osztályok ne keveredjenek? EMMI: Az osztályok keveredésének elkerülése egy általános alapelv, amely alól természetesen vannak életszerű kivételek. Ugyanakkor ezek során fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy betartsák a távolságot és az általános higiéniai szabályokat. Ripost: Elképzelhető, hogy más-más időpontban mennek szünetre az osztályok? EMMI: A tanulócsoportok keveredésének elkerülését és a személyes kontaktusok számának csökkentését szolgálja többek között az, hogy a csengetési rendet felülvizsgálják a helyi adottságoknak megfelelően, ennek értelmében az osztályok nem mindig ugyanakkor mennek szünetre. Ripost: Sok szülő szerint nem életszerű, hogy elkülönített helyet jelölnek ki az osztályoknak a közösségi térben. Hogyan kell ezt elképzelni? EMMI: A közösségi területeken történő odafigyelés és távolságtartás alapelvének érvényesítésére számos megoldás létezik, erre vonatkozóan egy javaslat az, hogy tanulócsoportonként elkülönített helyet biztosítsanak. Ahol ez nem megoldható, ott javasolt lehet a felső tagozaton és középiskolában a maszk viselése zárt közösségi terekben. Ripost: Mit várnak a szülőktől a járvány terjedésének megakadályozása érdekében? EMMI: A szülők fő felelőssége abban áll, hogy csak egészséges gyermeket engedjenek az óvodába, iskolába, és segítsék elő otthon is az alapvető higiéniai szabályok (pl. a köhögési etikett) betartását.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin