Létrehozva: 2020.03.27.

Így kell helyesen használni a szájmaszkot

Kevesen tudják, hogy bizony a szájmaszk viselésének is megvannak a szabályai.

Annak ellenére, hogy sokan döntenek úgy, szájmaszkot viselnek, mégis kevesen tudják, hogy ennek is megvannak a maga szabályai és, hogy önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen – olvasható a kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tájékoztató honlapján.

Fotó: Shutterstock

A koronavirus.gov.hu-n közzétett tájékoztató idézte az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), amely szerint az egészséges embereknek nem kell szájmaszkot viselniük, az elsősorban azoknak javasolt, akiknek légúti tünetei vannak, például köhögnek vagy tüsszögnek. Nekik azért javasolt a szájmaszk, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy annak, akinek tünetei vannak és potenciálisan koronavírus-fertőzött, az se szájmaszkban, se anélkül ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és tartsa be a sokszor emlegetett ajánlásokat, mint a gyakori és alapos kézmosás, a kétméteres távolság másoktól, valamint a szoros kontaktok elkerülése – olvasható a tájékoztatásban.

Hozzátették: sokan vannak, akiknek nincsenek tünetei, mégis úgy döntenek, hogy szájmaszkot vesznek fel.

„Természetesen ezt mindenki szabadon megteheti, de ha így döntenek, akkor fontos tudniuk, hogy önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen, minden más ajánlást is be kell tartani. Ugyanis, ha nem így tesznek, akkor fennáll a veszélye, hogy hamis biztonságérzetet ad a szájmaszk. A viselője abban a tudatban lehet, hogy védett a koronavírus-fertőzéssel szemben csak azért, mert szájmaszkot visel, de ez nem így van” – olvasható a tájékoztatásban.

A maszk viselésének is megvannak a maga szabályai

  • A maszk fel- és levételekor alaposan kezet kell mosni szappannal;
  • a szájmaszkot viselése közben kívülről nem szabad megfogni, nem szabad hozzá, vagy az archoz, szemhez, orrhoz, szájhoz nyúlni, mert – mint írták – a vírus gyakran pont a szennyezett kézről kerül legtöbbször a nyálkahártyára.
  • A szájmaszkot használata után azonnal ki kell dobni a szeméttárolóba.
  • A kormányzati tájékoztató oldalon megjegyezték: a szájmaszkok iránt az egész világon óriási a kereslet, sokan nyerészkednek is rajta, és irreális összegekért árulnak szájmaszkot. A kormány emiatt fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket rendelt el. A gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért a patikák is kénytelenek árat emelni.

    Közölték azt is, hogy az egészségügyi beszerzések kiterjednek a különböző maszkokra is, a börtönvarrodák pedig utasításba kapták, hogy napi 24 órában gyártsanak szájmaszkokat. Mint írták, a Törökországból nemrég érkezett nyolctonnányi alapanyag elegendő lesz arra, hogy 6,6 millió szájmaszkot állítsanak elő. Tudatták azt is, hogy a börtönvarrodák gyártási kapacitása jelenleg napi 33 ezer darab, de ez tovább nőhet a jövőben.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

    origo.hu

    Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

    metropol.hu

    „Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

    magyarnemzet.hu

    Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

    ripost.hu

    A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

    mandiner.hu

    Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

    origo.hu

    Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

    ripost.hu

    Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

    INSIDER

    Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

    INSIDER

    Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

    INSIDER

    Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra