Létrehozva: 2021.02.07.

Minden csontját eltörte, majd dögkútba rejtette élettársa holttestét egy férfi

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte az élettársát és a holttestét egy dögkútba rejtette.

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte az élettársát és a holttestét egy dögkútba rejtette – közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap.

Az eljárás adatai szerint a férfi 2020 novemberében egy szóváltás után nagy erővel lefejelte élettársát, majd az ájult asszonyt addig bántalmazta, míg az bele nem halt a sérüléseibe. Az elkövető a holttestet egy takaróba csavarta, a lakóhelye közelében egy állati tetemeknek ásott gödörbe rejtette, és állati maradványokkal, gallyakkal befedte. A bántalmazás annyira brutális volt, hogy az áldozatnak szinte minden csontja eltört.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanújával nyomoz a férfi ellen, akit a gyanúsításban szereplő, kiemelkedő súlyú bűncselekmény bizonyítottsága esetén a bíróság akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhet.

A férfi több mint két évtizede külföldi állampolgárként, magyar lakcímkártyával és tartózkodási engedéllyel egy Pest megyei település önkormányzatának tulajdonában lévő szolgálati lakásban él. Az ügyészség szerint lakhatási, személyi és családi körülményei miatt szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért kérték a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a távmeghallgatás útján megtartott ülésen meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását március 7-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – közölte a törvényszék.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár