Létrehozva: 2020.11.11.

Hollik István: baloldali hangulatkeltés kezdődött

Már meg is indult a baloldali hangulatkeltés „a kamupártok elleni” törvénymódosításról – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Az egyes választási tárgyú törvények módosításáról kedden benyújtott javaslat célja a kamupártok indulásának megakadályozása azzal, hogy országos listát csak az a párt állíthat, amelyik a 106-ból legalább 50 egyéni jelöltet állít. Ez már elég biztosíték a valódi támogatottságra

- mutatott rá Hollik István, aki hangsúlyozta:

A módosítás nem kényszeríti közös listára a baloldali pártokat, állíthatnak akár két külön listát is. Minden ezzel ellentétes állítás csak hangulatkeltés

Hollik István
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A kommunikációs igazgató szerint szintén hangulatot kelt, és nem mond igazat az, aki a parlament normál működését összemossa a járvány elleni védekezéssel. Leszögezte:

Az Országgyűlés normál rendben működik, és működni is fog. Bármelyik országgyűlési képviselő, illetve a kormány törvényjavaslatot nyújthat be, amit meg fognak vitatni.

Hollik István azt is mondta, ettől teljesen függetlenül, kedden a kormány rendkívüli felhatalmazást kapott 90 napra, a járvány elleni védekezéshez.

De csak ehhez, ezt a két dolgot ezért nem lehet összekeverni. Veszélyhelyzetben most végképp nincs szükség az álhírterjesztésre, most összefogásra van szükség – jelentette ki a kommunikációs igazgató.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor