Létrehozva: 2019.02.26.

Hiába könyörögtek az orvosok, az oltásellenes pár nem kért a kezelésből

Telt házas bírósági tárgyalással folytatódott kedd reggel L. Csaba, az Oltáskritikus Életvédõk szövetségének alapítója és felesége tárgyalása a Budapest Környéki Törvényszéken. A zenész, mûvész házaspárnak szándékos emberölés miatt kell bíróság elé állnia kisfiuk, a hathetes Endre halála miatt. A vád szerint azért következett be a tragédia, mert az oltásellenes pár szándékosan nem adatta be a gyermeknek a születéskor létfontosságú K-vitamint.

Agresszívan támadja az orvosokat L. Csaba és felesége, miközben a vádirat szerint a párnak azért halt meg a kisbabája, mert nem engedték beadni a K-vitamint a picinek. Az orvosokat is megviseli a büntetőper, ami gyakorlatilag szembesítéssel folytatódott: a házaspár vádlón kiabált az osztályvezető főorvossal és az ügyeletes orvossal, aki a csecsemőt felvette az intenzív osztályra.
Az ügyeletes orvos szerint a szülők minden létező dologban akadályozták a munkájukat.


„Amikor megláttam a babát, már tudtam, hogy azonnali segítségre van szüksége

– mondta a bíróságon a gyermekorvos.

A szülők végig akadályoztak bennünket, hogy megfelelő ellátásban részesítsük a gyermeket. Amikor közöltem velük, hogy lélegeztetőgépre kell tennünk, sőt röntgenre és vérvételre is szükség lesz, teljesen kiakadtak. Természetesen szükség volt CT-re is, hogy kiderüljön, a gyermeknek agyvérzése van-e, de erről hallani sem akartak a szülők. Tulajdonképpen semmilyen vizsgálatba nem egyeztek bele, ez bizonyítja az a lap is, amit akkor aláírattunk velünk, miszerint igazolják, hogy nem járulnak hozzá a vizsgálatokhoz. Természetesen ilyenkor is protokoll, hogy megmentsük a gyermek életét, így mesterséges kómába helyeztük és lélegeztetőgépre tettük. Nekem ez a hivatásom. Azt vallom, hogy mind a gyermekkel, mind a szülőkkel foglalkozni kell. Éppen ezért, amikor alkalmam nyílt, tájékoztattam a fejleményekről a szülőket, akik képtelenek voltak elfogadni, hogy hatalmas a baj.

Győzködtek arról, hogy csak rossz kedvű a baba és éhes, haza akarták vinni…

„Nem értem, hogy miért engem hibáztatnak! Nagyon megvisel, hogy én minden tudásomat beleadva azon igyekeztem, hogy életben maradjon a kisfiú, ennek ellenére itt kell állnom egy bíróságon… Én akkor és ott a babáért dolgoztam! Ha újra megtörténne ez az egész, pontosan ugyanúgy kezelném a gyermeket, mint akkor – mondta az összeroppant orvos a bíróságon.

 

A K-vitamin hiánya okozhatta a gyermek halálát
Ahogy azt a %Ripost% megírta az Oltáskritikus Életvédők szövetségének alapítójának és fuvolaművész párjának első gyermeke, Lehel 2010-ben született, öccse, Endre pedig 2012. november 12-én látta meg a napvilágot. Az anya várandóssága idején nem vette igénybe a védőnői szolgálatot, terhesgondozásra sem járt. Endrét nem kórházban, hanem egy születésházban szülte meg, ekkor látta a babát gyerekorvos először és betegsége előtt utoljára. Amikor gyermeket az újszülöttgyógyász megvizsgálta, tájékoztatta a szülőket a teendőkről, a kötelező szűrővizsgálatról és a kötelező oltásról. Az anyagcsere szűrővizsgálathoz a vért az orvos le akarta venni, ám ezt a szülők írásban elutasították. 2012-ben fűtési problémák miatt a család a szilvesztert egy ismerősnél töltötte, ahol a gyermek rosszul lett. Sírt, majd sugárban hányt. Vendéglátójuk orvoshoz akarta vitetni, de az apa nem engedte. Végül kihívták a mentőt, ám a család végig akadályozta a csecsemő ellátását. Endrét a mentők éjjel fél 12-kor a SOTE I. sz. gyermekgyógyászati klinikájának átadták, ahol a gondos kórházi kezelés ellenére 2013. január 8-án elhunyt.

 

Márki-Zayék szektája is érintett

A születésház, ahol a később elhunyt Endre született, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester feleségéhez kötődik. Mint a %Ripost% megírta, a polgármester ügyesen kimenekült a cégből, de a feleségét tanúként már meghallgatta a bíróság egy tragédiával végződött otthonszülési perben. Márki-Zayné is szónokolt a tárgyaláson arról, hogy nem kell a K-vitamin a piciknek, miközben minden orvosi protokoll előírja ezt a vitamint.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét